Rendkívüli: Torzó maradhat a Diósgyőri vár, február végén levonul a kivitelező

Megosztás

Csütörtök délelőtt a város két alpolgármestere, Varga Andrea illetve Szopkó Tibor hívott össze sürgős sajtótájékoztatót, mint a helyszínen kiderült, a felújítás alatt álló Diósgyőri vár ügyében. Mondandójuk lényege: a kivitelező Épkar Zrt. nem tud tovább dolgozni az emblematikus épületen, mert a tornyokat érintő statikai problémák csak két milliárd forinttal rendezhetőek, amely forrás nem áll rendelkezésre.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a vár Magyarország kiemelt turisztikai desztinációja, így nem maradhat torzóként a Bükk kapujában, ezért a város mindent megtesz a megoldás érdekében.

Miután Dr. Kiss János, Miskolc korábbi alpolgármestere, a vár újjáépítéséért felelős miniszterelnöki megbízottja, ma a terület országgyűlési képviselője ugyan rendszeresen posztol a közösségi médiában a felújítással kapcsolatos sikerekről, de tényleges előrelépés nem zajlik a problémát illetően, a városháza Lázár Jánoshoz, a fejlesztésekért felelős miniszterhez fordul segítségért.

Az alpolgármesterek bíznak abban, hogy a megkeresés sikerrel zárul, és rövidesen megoldódnak a problémák. Varga Andrea hozzátette, hogy Miskolc vezetése mindent meg fog tenni a beruházás befejezése érdekében. Varga Andrea, a terület önkormányzati képviselője azt is elmondta, hogy ha szükséges, a helyieket tüntetésre fogja hívni a vár elé, hogy ezzel is érzékeltessék, milyen hatalmas gondról van szó a városrészben.

Varga Andrea és Szopkó Tibor a csütörtöki sajtótájákoztatón

(Folyamatosan frissítve.)

Kapcsolódó cikkek