Hatalmas üldözés, az ámokfutó nem véletlenül akart mindenáron menekülni a rendőrök elől – videó

Megosztás

A 33 éves férfi a belvárosi forgalomban is végigszlalomozott, kilenc piros lámpán száguldott át és többször is közvetlenül veszélyeztette a közlekedőket. Elfogásakor kiderült, nem a véletlen műve volt, hogy ennyire bármit megtett, hogy meglógjon.

A Szombathelyi Rendőrkapitányság több rendbeli közúti veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy férfivel szemben, aki ámokfutóként hajtott a városban. A jogosítvány nélküli sofőr egy, civil autónak látszó rendőrautó mellett áthaladva, a tilos jelzésen kezdte meg a menekülést.

A gépkocsivezető a rendőri jelzés ellenére sem lassított, hanem a gázra lépett. A délutáni nagy forgalomban több közlekedési lámpa tilos jelzését figyelmen kívül hagyva, nagy sebességgel haladt, arra kényszerítve több vele szemben közlekedő gépkocsivezetőt, hogy az ütközés elkerülése érdekében lehúzódjon, félreálljon vagy vészfékezzen.

Volt értelme?

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kattant a bilincs annak a 33 éves férfinak a kezén, akit a Vas vármegyei rendőrök több bűncselekmény elkövetése miatt fogtak el a napokban Szombathelyen.

A menekülő sofőr kilenc tilos jelzésen hajtott keresztül megállás nélkül, emellett több esetben gyalogos-átkelőhelyen haladt át anélkül, hogy a sebességét csökkentette volna. A záróvonalat többször átlépve veszélyeztette a szabályosan közlekedőket.

A rendőrség azt írta az oldalán, hogy az adatgyűjtés során megállapították, hogy a férfi nem véletlenül menekült előlük, mert több rendőrkapitányság is folytat ellene büntetőeljárást közlekedési és egyéb bűncselekmények elkövetése miatt. A sofőrt gyanúsítottként hallgatták ki, majd átadták a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársainak.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek