Áder: A debreceniek megnyugodhatnak (?)

Megosztás

Éveken át a legnagyobb környezetvédőnek mutatta magát egykori köztársasági elnökünk, de most természetesen a veszélyes anyagokkal dolgozó kínai akkumulátorgyár mellett érvel, hiszen nem történhet semmi probléma, csak be kell tartani a biztonsági előírásokat. Mint Csernobilban, vagy a vörösiszap-katasztrófánál. De a gödiek is tudnának mesélni.

A debreceniek megnyugodhatnak, hiszen az akkumulátorgyár felépítése után is ugyanolyan minőségű és mennyiségű marad az ivóvizük, mondta Áder János korábbi köztársasági elnök a podcastjában, ahol Kaderják Péterrel, a Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetőjével beszélgetett. Az adásról az MTI közölt összefoglalót.

Áder és Kaderják szerint Debrecen „vízfogyasztása ma 38 ezer köbméter, és ha az ellenzők véleménye szerint valóban ugyanennyi vizet igényelne naponta a gyártás, azt akkor is biztonságosan fedezni tudják. A víz 70-80 százalékát ugyanis hűtéshez használják fel, amelyet teljes egészében »szürke vízből«, vagyis a közeli telepen tisztított szennyvízből nyernek majd. A hiányzó 20-30 százalékot pedig bőven biztosítja a Keleti-főcsatornán naponta érkező 30 ezer köbméter felszíni víz”.

Áder szerint, ha betartják a szigorú szabályokat, nem fordulhat elő vízszennyezés. Dicsérték a gyárat azért is, mert munkahelyeket teremt, és mert szükség lesz akkumulátorokra az elektromos alapú közlekedéshez. Áder szerint „képtelen felvetés”, hogy ne hozna majd hasznot az akkumulátorgyártás. A veszélyes gyárak ügyeiről a Borsod24 is többször beszámolt.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek