Áder leállította vendégét, aki a mérgező akkumulátorgyárakról kezdett beszélni, az adásból pedig kivágták ezt a részt

A volt köztársasági elnök mindig is lelkes környezetvédőnek állította be magát a közvélemény előtt, de most, amikor a Fidesz törekvéseivel szöges ellentétbe került egy szakember véleménye, a kellő ponton megcenzúrázta a beszélgetést. A problémás részt pedig ki is vágták a végleges videóból, ami felkerült az internetre. A volt államfő, Áder János podcastjában Kaderják Péter, a Magyar Akkumulátor Szövetség vezetője kifejtette: a gödi Samsung-gyár környékén nemcsak lítiumot, hanem toxikus oldószert is találtak a talajvízben. A Kék Bolygó Alapítvány elnökeként új feladatot ellátó politikus erre közbeszólt: legyen „ez zárójel”, majd a Youtube-ra…

Tovább olvasom

Áder: A debreceniek megnyugodhatnak (?)

Éveken át a legnagyobb környezetvédőnek mutatta magát egykori köztársasági elnökünk, de most természetesen a veszélyes anyagokkal dolgozó kínai akkumulátorgyár mellett érvel, hiszen nem történhet semmi probléma, csak be kell tartani a biztonsági előírásokat. Mint Csernobilban, vagy a vörösiszap-katasztrófánál. De a gödiek is tudnának mesélni. A debreceniek megnyugodhatnak, hiszen az akkumulátorgyár felépítése után is ugyanolyan minőségű és mennyiségű marad az ivóvizük, mondta Áder János korábbi köztársasági elnök a podcastjában, ahol Kaderják Péterrel, a Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetőjével beszélgetett. Az adásról az MTI közölt összefoglalót. Áder és Kaderják szerint Debrecen „vízfogyasztása ma 38 ezer…

Tovább olvasom

Áder szerint dehogy természetkárosítás a NER Fertő-tó-projektje, csak a kampány hevében mondtak ilyeneket az ellenzők

Egészen érdekes érveket sorakoztatott fel azon természetgyilkos tervek mellett, amit Mészáros Lőrincék végeznek el a természetvédelmi területen és amit a Greenpeace is az utolsó leheletéig védeni fog. A korábbi negatív tudósítások pedig “csak a kampányhevületnek voltak köszönhetők”. Vége van a kampánynak, ezért eljött az idő, hogy a Fertő tavi beruházással kapcsolatban lehessen beszélni „higgadtan, nyugodtan a tényekről” – közölte Áder János, leköszönő köztársasági elnök a Kék Bolygó című podcastjének legújabb adásában, ahová ezúttal Kárpáti Bélát, a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját hívta meg vendégül. Bár Áder formálisan a kérdező szerepében…

Tovább olvasom

Áder klímavédelmes alapítványa 1,5 milliárdért vett egy budai villát

Ezzel meg is lesz mentve a bolygó. Természetesen erre is megvan a megfelelő magyarázat, de valahogy nem érezzük benne a klímavédelem elsődlegességét. De hát a köztársasági elnöknek kell tartania néhány megindító beszédet a környezetvédelemről és a 24. óráról és máris megoldva a probléma. Az RTL Klub Híradója számolt be róla, hogy az Áder János vezette Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány új helyre költözött: míg korábban a Várkert Bazár mellett béreltek havi közel 3 millió forintért panorámás irodákat, most lett egy saját ingatlanjuk a Pasaréti úton. A napokban a Párbeszéd képviselője, Tordai Bence írt…

Tovább olvasom