Miért látunk mostanában több “kék” buszt Miskolcon?

Megosztás

Miskolc autóbusz– és villamosközlekedését bonyolító MVK Zrt. gazdaságossági szempontokat figyelembe véve döntött úgy, hogy a nemrég beszerzett elektromos és a régebbi, ám jól karbantartott és műszakilag megfelelő állapotban lévő dízel hajtású autóbuszok üzemeltetését helyezi előtérbe a gázzal hajtott, CNG-buszok háttérbe szorításával – jelentette be Demeter Péter, a társaság vezérigazgatója.

Mint mondta, erre azért kényszerültek, mert a jelentősen emelkedő üzemanyagárak – mind a dízel, mind a gázüzemű és elektromos járművek esetében – újratervezésre kényszerítették a járműflották üzemeltetőit. Jelenleg a korábban a dízeles járművekhez képest negyedébe kerülő CNG autóbuszok üzemeltetése már kétszer többe kerül a gázolajat fogyasztó járművekhez mérve.

Ebben a helyzetben tehát úgy döntött a közlekedési társaság, hogy a közlekedés fenntarthatósága és működőképessége érdekében az elektromos és a dízel autóbuszok közlekedtetését preferálják a CNG üzemű autóbuszokkal szemben. Ezért találkozhatunk a megszokottnál több – kék színű – dízel autóbusszal az utasok.

Demeter Péter vezérigazgató azt is közölte, hogy a 10 darab elektromos és a saját tulajdonú felújított dízel autóbuszok mellett, alacsonyabb üzemeltetésű dízel autóbuszokat is bérel a társaság. Mivel a teljes CNG flotta nem váltható ki teljes körűen, csökkentett darabszámban a megszokott gázüzemű járművek is végzik a menetrend szerinti feladatokat.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek