Így ünneplik Herszon felszabadítását Ukrajnában – videók

Megosztás

Miután az oroszok hivatalosan is kivonultak, péntek délután már Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is bejelentette: “Történelmi nap a mai, visszatérünk Herszonba.”

Zelenszkij szerint az ukrán hadsereg speciális alakulatai már bevonultak a városba, miután az oroszok távoztak. Az oroszok közel 30 ezer katonát vontak ki a térségből. Az ukrán védelmi miniszter, Jurij Sak arról számolt be, hogy néhány megmaradt orosz levetette katonai egyenruháját, és megpróbált elvegyülni a helyiek között. A BBC-nek azt mondta, hogy szinte már az egész város az ellenőrzésük alatt áll.

Mindez nagy kudarc az oroszoknak, hiszen Herszon volt az egyetlen regionális központ, amit el tudtak foglalni február 23-a után. A kudarc ellenére Vlagyimir Putyin szóvivője tagadta, hogy a visszavonulás megalázó lenne az elnök számára, mivel az orosz tisztviselők a visszavonulást „átcsoportosításnak” állítják be.

Ahogy Rácz András Oroszország-szakértő írta: „A kiürítéssel Oroszország feladja a Dnyeper nyugati partján még a háború elején megszerzett hídfőállását, és visszavonul a folyó keleti partjára. Ezzel jó időre lekerül a napirendről annak lehetősége, hogy az orosz hadsereg sikeres szárazföldi hadműveleteket tudjon folytatni Mikolajiv, illetve Odesza felé. Orosz szempontból tehát elvész annak lehetősége, hogy Ukrajnát el tudják vágni a Fekete-tengertől.”

A városból olyan felvételek jelentek meg, amiket a helyiek a Szabadság téren ünnepelnek:

Forrás: 444.hu

Kapcsolódó cikkek