Nagyot drágul a horgászengedély jövőre

Megosztás

A Magyar Országos Horgász Szövetség főigazgatója, Dérer István szerint szükség volt rá, hogy különböző díjtételeknél hajtanak végre változó mértékű emeléseket.

Az állami, illetve a szövetségi díjak összessége az 6300 forintról 11 ezer forintra emelkedik

– mondták. Ez 74 százalékos drágulást jelent.

Az ATV-nek a Nógrád megyei Szécsény helyi horgászegyesületének vezetője, Szajkó Viktor szerint az elmúlt egy évben 70 százalékkal emelkedett a ponty ára, amihez minden egyesület igazodni fog. Szerinte a területi jegyek esetében 20 és 30 százalék közötti áremelkedésre kell számítani.

Kapcsolódó cikkek