Egyre hosszabban haladhatunk kikövezett úton a miskolci állatkertben

Megosztás

Folyamatosan zajlanak a munkálatok, hogy a látogatók kényelmesebben és szárazabb lábbal juthassanak el az állatokhoz.

A terveknek megfelelően ősszel is folytatódik az a térkövezési munka, amely a Miskolci Állatkert közlekedési infrastruktúráját jelentősen fejleszti, és a látogatók kényelmét szolgálja. Különösen a babakocsis családok és a kerekesszékkel közlekedők számára könnyítik meg a burkolt utak és járdák a terület bejárását, a legfőbb látnivalók biztonságos elérését.

„Neil Armstrong kissé módosított híres mondatával szólva: Kis lépés az embernek, de hatalmas ugrás a Miskolci Állatkertnek. A 2020-ban kezdődött térkövezés első körében közel háromszáz négyzetméternyi felületen, az oroszlánok felé vezető úton valósult meg a beruházás, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark ökoturisztikai fejlesztése projekt keretein belül. Ezt követően a Városgazda 2021-ben mintegy ezernégyszáz négyzetméternyi útvonal burkolását végeztette el a panoráma sétányon. Ez az év a tervezésről szólt, hogy mi az, amit idén még el tudunk kiegészítésként készíteni. Így került sor a mostani újabb nyolcszáz négyzetméter burkolására. Természetesen haladunk majd tovább a lehetőségek szerint a térkövezéssel” – tudta meg a Minap.hu Kovács Imre István szolgáltatási vezetőtől, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. munkatársától, aki elmondta azt is, hogy a már elkészült szakaszok a családok, a babakocsival érkezők és a mozgáskorlátozottak visszajelzései alapján egyöntetűen nagy népszerűségnek örvendenek.

A Miskolci Állatkertben az utak, járdák, sétányok korábban jellemzően kőzúzalékkal és kohósalakkal borított felületek voltak, amelyeken a kerekesek közlekedése gyakran nehézkes volt, különösen esősebb időszakban. A meredekebb lejtőkről az erózió is könnyen lemosta a kiszórt zúzalékot és földet, így megnehezítve egyes látnivalók elérését. Ezen a helyzeten is jelentősen javítanak a szépen leburkolt új útszakaszok, amelyekhez jó alapként szolgált az évtizedek alatt betaposott kő és kohósalak.

Kérjük, hogy támogassa a megye független hírportálját, ezzel biztosítva egy utazó riportert, aki bemutatja a magyar vidék valóságát!

Kapcsolódó cikkek