A tanárok szemének kilövetését és a diákok lovakkal való megtaposását kérte a jobbos oldal

Megosztás

Ennek eredményeként a Facebook letiltotta, de ezt a szankciót megkerülve továbbra is elérhető minden tartalmuk a közösségi médiában.

A szélsőséges megnyilvánulásairól elhíresült oldal, mely ezúttal a korábbi kirohanásain is túlmenve a tanárok szemének kilövetését és diákok megtaposását szorgalmazta gyalázkodva, a letiltása után egy másik Facebook-lapon kezdett el posztolni, megkerülve a közösségi médiás szabályzat szankcióját – írja a Média1.

A Jobboldaliak nevű Facebook-oldalt használják a tartalmaik megosztására.

A letiltás oka minden bizonnyal az lehet, hogy a Vadhajtások súlyosan megsérthette a közösségi médiás felület szabályzatát, amikor olyan uszító szavakat tartalmazó posztokat tett közzé a szerdai budapesti tanártüntetésekről mint például „patkányok lázadása”.  Egy olyan bejegyzést is közzétettek a szerintük „komcsi hisztiről”, amelyben azt követelték a rendőröktől, hogy

„…vízágyúzza le a tetves diákokat és tanárokat, és tapossák is meg őket lovakkal, de ne felejtsék megkardlapozni a hátukat, és kérjük 5-6 méterről lövöldözzék fejbe őket könnygázzal, párat vigyenek be a kapukba és kínozzák meg őket, majd vetkőztessék meztelenre ezeket, és törjék el ujjaikat.”

A Vadhajtások egyik erőszakra buzdító bejegyzése
A Vadhajtások egyik erőszakra buzdító bejegyzése

A Vadhajtások szerint külföldről koordinált szervezetek érték el, hogy eltűnjön a Vadhajtások, szavaik szerint először egy 30, utána egy 50, majd egy 90 százalékos korlátozást tettek Facebook-oldalukra, és mára az oldalnak nem maradt elérése.

A weblap azt is hangoztatta, hogy nem sértettek meg semmiféle szabályzatot, bár ez aligha tűnik hihetőnek az olvasóinktól kapott képernyőképek alapján, hiszen a Facebook nem támogatja, ha valaki erőszakra buzdít, márpedig a tanárok szemének kilövetésére való buzdítás és diákok lovakkal való megtapostatása aligha nevezhető másnak.

Kérjük, hogy támogassa a megye független hírportálját, ezzel biztosítva egy utazó riportert, aki bemutatja a magyar vidék valóságát!

Kapcsolódó cikkek