A kormány többszáz új InterCity kocsi beszerzését engedélyezte a MÁV-nak

Megosztás

A kormány elfogadta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) előterjesztését, a csütörtökön megjelent kormányhatározat szerint 39 plusz opcionálisan 10 új, korszerű, vezérlőkocsival együtt legalább hét kocsis távolsági szerelvény és 50, elsősorban hozzájuk való (de más vonatokban is használható) Siemens Vectron mozdony beszerzéséről döntött az idén megkötött keretszerződés terhére.

Vitézy Dávid, a TIM közlekedésért felelős államtitkára szerint a Budapestről Miskolcot, Nyíregyházát, Debrecent és Szolnokot felfűző kör-IC-ben, Pécsre, Kecskeméten át Szegedre, Győrön át az ÖBB vonataival vegyesen Bécsbe, a Balaton déli partjára és az északi parti vonal villamosítása után az északi partra, Prágába, Varsóba, Belgrád és a jövőben tovább akár a Balkán déli államai felé ezek az új, zárt ingavonatok járnak majd, a többi, kisebb kapacitást igénylő irányba pedig olyan vonatok, amelyek tisztán a hasonló színvonalú szolgáltatást jelentő (IC+, CAF) kocsikat tartalmazzák. A kormányhatározat szerint a közbeszerzési eljárást még az idén meg kell indítani a 39+10 szerelvényre, ami összesen több mint 380 darab kocsit jelent majd. Ez a teljes MÁV-Start IC távolsági flottánk bő kétharmadának cseréjét jelenti.

Kapcsolódó cikkek