Egyre népesebb a volt fideszesek azon serege, akik már képtelenek azonosulni Orbán Viktorral és a párttal

Megosztás

Chikán Attila nevére emlékszünk még? Az első Orbán-kormányban kapott felelős pozíciót, de nem sokáig maradhatott a helyén. Rengetegen vannak azok, akik valaha a Fidesz fontos emberei közé tartoztak, ám fokozatosan, vagy éppen egészen hirtelen háttérbe kerültek. Leginkább azért, mert Orbánék óriásit fordultak, ők pedig maradtak az eredeti meggyőződésüknél.

Vannak, akik egyenesen főellenségnek számítanak már Orbánék köreiben, mint például az egykor még vele egy követ fújó Gémesi György is, igaz, Gödöllő polgármestere sosem volt a Fidesz tagja, hanem az MDF-nél lett ismert, ameddig a párt akkori formájában egyáltalán létezett.

De hova tűnt Orbánék mellől Chikán Attila, Bod Péter Ákos, Pálinkás József, vagy akár Csaba László és még sorolhatnánk?

A válasz egyszer, Chikán szerint Orbán Viktor jelenleg nem igényli stratégiájában a tudós embertípust. Utólag hálás is a miniszterelnöknek, hogy 1999-ben menesztette, mert így nem volt arra lehetőség, hogy rákényszerítse Orbán az elveivel ellentétes politikai akaratát. Már csak szolgák vannak, az ő szolgái.

Nézzük erről Chikán pontos véleményét:

Valóban jó a jelenlegi irány hárommillió szavazónak? Most már nyár óta furcsa lenne, ha még mindig ugyanennyien nem látnák, mekkora szemfényvesztés volt a kampány és hihetetlennek tűnik, hogy a kormány hatalmas bukását is úgy tudják kommunikálni, hogy Orbánék égbekiáltó hibáik miatt is mindig más a hibás. Brüsszel, Soros, Gyurcsány, a szankciók, a háború. Tizenkét év kétharmados kormányzás után is működik.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek