Márki-Zay: Nem támogatjuk a DK jelöltjeit az időközi választásokon

Megosztás

“Az ellenzéki szavazatok megoszlása akadályozhatja a Fidesz leváltását”

– ezzel az indoklással jelentette be Márki-Zay Péter vasárnapi, Szentgotthárdon tartott sajtótájékoztatóján, hogy nem fogják támogatni a Demokratikus Koalíció (DK) jelöltjeit a következő időközi választásokon – írja a Magyar Hang.

A döntést a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) elnöksége azok után hozta meg, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette DK korábban a megállapodásuk ellenére többször “ráindult” ellenzéki jelöltekre.

Márki-Zay megjegyezte, ettől még az  MMM teljesíteni fogja az ellenzéki összefogásból adódó kötelezettségeit. 

A bejelentésre reagálva a Demokratikus Koalíció a sajtónak eljuttatott közleményében annyit írt:

Hódmezővásárhely polgármesterével szívesen beszélgetünk Hódmezővásárhely ügyeiről, de csak arról, ugyanis korábbi országos politikai szerepvállalása és megszólalásai minden idők legnagyobb fideszes kétharmadához vezettek.

Kapcsolódó cikkek