A fiatalok több mint tíz százaléka 600-800 ezer forintos kezdőfizetést tart reálisnak

Megosztás

A pályakezdő fiatalok kétharmada 350 ezer forint fölötti bruttó fizetést szeretne kapni havonta, a megkérdezettek alig több mint harminc százaléka érné be havi 350 ezer forint vagy az alatti bruttó fizetéssel – közölte a Work Force humánerőforrás szolgáltató a megbízásából készült felmérés eredményét csütörtökön.

A fiatalok 27 százaléka 350 és 450 ezer forint közötti bérre vágyik, 10 százalék fölött van azok aránya, akik 600-800 ezer forintos fizetést is reálisnak tartanak, a válaszadók 2,7 százaléka pedig már az induláskor milliós fizetésben gondolkodik – ismertették a részleteket. A fiatalok 10 százaléka nem tudta megmondani, hogy mennyit szeretne keresni.

A kutatás szerint a munkahelyválasztáskor a versenyképes fizetés mellett a rugalmas munkaidő és a nyitott, támogató vezetők a legfontosabb szempontok a fiatalok számára. A befogadó csapat és az előrelépés lehetősége is ott szerepel a legfontosabb tényezők között.

A fiatalok többsége magabiztos, ha arról van szó, hogy sikerül-e a képzettségének megfelelő munkahelyet találni: 70 százalékuk jelezte, hogy nem tartja nehéznek a számára megfelelő munkahely megtalálását – jelezték a közleményben.

(hvg.hu)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Related posts