Miskolci színész is van a Kaszás Attila-díj idei jelöltjei között

Megosztás

Augusztus 21-éig adhatjuk le szavazatunkat online módon. A jelöltek között van Harsányi Attila, a Miskolci Nemzeti Színház színésze is.

Már lehet szavazni a Kaszás Attila-díj 2022. évi jelöltjeire: Harsányi Attilára, a Miskolci Nemzeti Színház, Ötvös András, a 6Szín és Rába Roland, a Proton Színház jelöltjére. A www.kaszasattiladij.hu oldalon adhatók le a szavazatok egészen augusztus 21-én éjfélig.

A Kaszás Attila-díj rendkívüli elismertséget vívott ki magának az évek során, és nemcsak azért, mert a legkiválóbb művészek nyerték el eddig is, hanem mert a legdemokratikusabb elismerésként a szakma és a közönség választja ki a díjazottat. (Szinhaz.online)

„A Kaszás Attila-díj nem korlátozódik az országhatárokon belüli társulatokra, hanem nyitva áll minden magyar ajkú színművész, illetve színtársulat számára. Nagy örömünkre szolgál, hogy eddig öt alkalommal is határon túli színművész vehette át ezt az elismerést” – mondta el Dr. Richly Gábor, a díj lebonyolítását támogató Magyar Művészeti Akadémia főtitkára a jelölteket bejelentő videóban. Hozzátette: akik erre a díjra jelölést kaptak, kiérdemelték nemcsak társulatuk, hanem mindnyájunk megbecsülését, ők azok, akik nemcsak elfogadják a közösség javait, hanem vissza is akarják adni a kapottakat.

Harsányi Attila, a Miskolci Nemzeti Színház jelöltje:

„Óriási megtiszteltetés számomra ez a jelölés, mert azt jelzi, hogy a színházban elfoglalt helyem a társulat döntése alapján mind emberileg, mind szakmailag megfelelek ennek a díjnak. Ebben a színházban nagyon sok olyan ember dolgozik, akik szintén érdemesek lennének erre a jelölésre.”

A díj átadásának időpontja és helyszíne szervezés alatt áll.

A Kaszás Attila-díj eddigi díjazottjai:
2021: Rusznák András (Radnóti Miklós Színház)
2020: Földes Tamás (Budapesti Operettszínház)
2019: Orosz Ákos (Vígszínház)
2018: Nagy Csongor Zsolt (Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat)  
2017: Krisztik Csaba (Vörösmarty Színház)
2016: Schneider Zoltán (Radnóti Színház)
2015: Mészáros Tibor (Csokonai Nemzeti Színház) 
2014: Nagy Alfréd (Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház)
2013: Borovics Tamás (Szegedi Nemzeti Színház)
2012: Bányai Kelemen Barna (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház)
2011: Mucsi Zoltán (Bárka Színház)
2010: Mátray László (Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház)
2009: Nemes Levente (Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház)
2008: Szarvas József (Nemzeti Színház)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek