Kiabált vele, majd rá is támadt szomszédjára az idős borsodi nő

Megosztás

Az Encsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a vádlott nőnek az ügyében, aki sérelmezte, hogy szomszédja a kapubejáróban építési munkát végez – olvasható a Miskolci Törvényszék közleményében.

Az idős hölgy egy borsodi kistelepülésen 2021 áprilisának egyik délutánján kezdett kiabálni a szomszéd férfival, akit fel is lökött, majd egyensúlyát vesztve maga is ráesett a földön fekvő sértettre.

Dulakodtak, veszekedtek, amelynek következtében a sértett horzsolásos, zúzódásos sérüléseket szenvedett, illetve egy ujja is eltört.

A sértett helyszínre érkező fia vetett véget a cselekménynek, azonban a vádlott vele szemben is agresszív volt, autójának motorháztetejére ütött.

A bíróság a vádlottat súlyos testi sértés bűntette miatt egy évre próbára bocsátotta. A büntetővégzés jogerős.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek