Orbán az öltözőben gratulált a magyar válogatottnak – már nem is figyel másra az ország

Megosztás

A magyar labdarúgó-válogatott parádés játékkal 4-0-s győzelmet aratott kedd este a Nemzetek Ligája csoportmérkőzésén Angliában, ezzel hatalmas bravúrt mutatott be. A találkozón Orbán Viktor miniszterelnök is ott volt – sőt…

„Nagyon ritkán fordul elő, hogy bemegyek a csapat öltözőjébe, a legutóbb jó tíz évvel ezelőtt, a hollandiai öt-hármas vereségünk után tettem ilyet” – mondta a Nemzeti Sportnak Orbán Viktor. “Most azonban a csapatkapitány Szalai Ádám kérésére személyesen gratuláltam a válogatott tagjainak, leírhatatlan volt a hangulat a magyar öltözőben.”

Jellemző, hogy a magyar válogatott futballsikere szinte azonnal elterelte a figyelmet az ország fontos problémáiról, a 400 forint felett járó euróról, a tarthatatlan áremelkedésekről, az összeomló egészségügyről, vagy éppen a pedagógusok tarthatatlan helyzetéről. Ma is érvényes az az elv, mely szerint a népnek kenyeret és cirkuszt kell adni – a cirkuszt egy-egy ilyen futballesemény bőven szolgáltatja, az embereket pedig már nem is érdeklik a valóban fontos, az életüket alapjaiban átható gondok. Ez ihlette meg a Grafitembert is…

karikatúra: Grafitember

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Kapcsolódó cikkek