Az édesvizekből és óceánokból származó élelmiszerek 3,2 milliárd ember számára jelentik a fő fehérjeforrást, 800 millió embernek pedig megélhetést biztosítanak. A vízi élőlényekben általában több az értékes tápanyag, mint szárazföldi társaikban, így ha ezt részesítenénk előnyben, azzal nemcsak az állattartás miatt elfoglalt szárazföldi területeket szabadíthatnánk fel, de a globális éhezést is csökkenthetnénk. Mindezt azonban nem a már most is káros túlhalászattal kellene elérni, hanem más fajták (kagylók, tengeri algák és moszatok) tenyésztésével és fogyasztásával. Miközben úgy próbálunk meg több erőforrást kinyerni a tengerekből, hogy ne fokozzuk a környezeti-éghajlati válságot, a globális felmelegedés már most hatással van a tengeri ökoszisztémákra, ezért a halállományban is jelentős regionális eltolódásra kell felkészülnünk.
Jelenleg világszerte 700 millió ember, a teljes népesség 9%-a éhezik, becslések szerint ez a szám az évtized végére 840 millióra emelkedik majd. Ezzel szemben a Föld lakosságának harmada túlsúlyos vagy elhízott. Egy 100 fős nemzetközi kutatócsoport arra a kérdésre kereste a választ, hogy milyen szerepe lehet ezen problémák kezelésében az édesvizekből és óceánokból származó élelmiszereknek. A vizekből származó élelmiszerekhez való hozzáférést nem tekinthetjük csupán világélelmezési problémának.
Az élelmiszertermeléshez és szállításhoz köthető a globális üvegházhatású-gázkibocsátás egynegyede, sőt a biodiverzitás csökkenés egy része is,
így, ha az élelmiszerellátás terén jelentős változásokat kívánunk elérni, akkor számolnunk kell annak környezeti hatásaival is. Ezzel a komplex kérdéskörrel foglalkozott az elmúlt években a Blue Food Assessment nevű kezdeményezés keretében az amerikai University of Stanford és a Stockholm Resilience Centre számos kutatója.
Az emberiség majdnem fele „kék ételen” él
Az édesvizekből és óceánokból származó élelmiszereknek már eddig is jelentős szerepe volt a világ élelmezésében, ennek ellenére keveset hallunk róluk, amikor fenntartható mezőgazdaságról vagy élelmiszerellátásról beszélünk. A vizekből származó élelmiszer fogalma túlmutat a halakon vagy a tenger gyümölcsein, ide tartozik az édesvizekből, illetve óceánokból és tengerekből származó állatok, növények és algák összessége, melyeket angolul egyszerűen „blue food”-nak, azaz „kék étel”-nek hívnak. (Találkozhatunk továbbá az AASFs rövidítéssel is, ami az „aquatic animal source food” megfelelője, azaz a vizekből származó állati eredetű ételeket értjük alatta.)
Világszinten ezek az élelmiszerek 3,2 milliárd ember számára jelentik a fő fehérjeforrást, 800 millió embernek pedig a megélhetést is ezek biztosítják.
Amerikai kutatók több, mint 3500 vízi állat tápanyagtartalmát vizsgálták és vetették össze szárazföldi állatokéval. Megállapították, hogy a vízi élőlényekben több az omega-3 zsírsav, illetve A és B12-vitamin, továbbá kalcium-, jód-, vas- és cinktartalmuk is nagyobb, mint a szárazföldi haszonállatoktól származó húsféléké. Számításaik szerint
10 éven belül akár 166 millió alultáplált ember számára jelenthetne megoldást az, ha hozzájuthatna a vízi élőlényekből származó élelmiszerekhez.
Hogyan lehet „zöld” a „blue food”?
Joggal teheti fel bárki a kérdést, hogy milyen környezeti és ökológiai hatásai lesznek annak, ha a már így is túlhalászott vizekből még több élelemhez kíván jutni az emberiség? Egy másik amerikai kutatás szerint az üvegházhatású-gázkibocsátás, valamint a nitrogén- és a foszforszennyezés tekintetében
a kagylók és a moszatok fogyasztása terheli a legkevésbé a környezetet.
A pontyot, pisztrángot, lazacot, harcsát és tilápiát tenyésztő akvakultúrák környezeti terhelése azonban vetekszik a csirketartáséval, amelyet egyébként a szárazföldi állattartási módok közül környezeti szempontból az egyik legjobbnak tartanak. A szakértők szerint a
megoldást az jelentheti, ha a szárazföldi állattartás helyett a halászatot, azonban belül is kisebb halfajták és a kagylók tenyésztését részesítjük előnyben.
Nemcsak a tenyésztett fajok összetételében van lehetőség környezeti szempontból kedvező változtatásokra, hanem a tenyésztési technológiák terén is. Az ún. recirkulációs akvakultúrákra, illetve a nyíltvízi haltenyésztésre egyaránt a kedvezőbb hozamok és a tápanyagok hatékonyabb felhasználása jellemző. A szelektív tenyésztés és a jó minőségű haltápok alkalmazása pedig hozzájárulhat az ún. takarmány-átalakítási arány javításához, vagyis ahhoz, hogy adott mennyiségű takarmányból több elfogyasztható húst termeljünk.
Azon fogyasztói rétegek számára, amelyek nyitottak arra, hogy húsfogyasztásukat csökkentsék, növelni kell a nem állati eredetű élelmiszerek (tengeri algák és vízi növények) arányát az elfogyasztott táplálékon belül. A fentebb említett amerikai kutatás szerint a vizekből származó ételek fogyasztásának növekedése összességében elősegítheti az élelmiszertermelés okozta környezeti hatások csökkentését.
Mind az éhezés visszaszorításában, mind az egészséges táplálkozásban fontos szerep juthat tehát a „kék ételeknek”, különösen a kisebb testű halak, illetve kagylók és moszatok fogyasztásának. Ahhoz azonban, hogy a vízi eredetű ételek fogyasztásának térnyerése környezeti szempontból is egy kedvező folyamat legyen, még nagyon sok változásra lenne szükség a vízi állatok tenyésztése és halászata terén, melynek során azt a több száz millió embert sem lehet figyelmen kívül hagyni, akinek ez jelenti a fő bevételi forrását.
Ha még több részletre kíváncsi, látogasson el a Másfélfok oldalára!
