Telefonba beszélve stand-upolt a Kutyapárt szimpatizánsa a köztévében

Megosztás

Ők is megkapták a maguk öt percét az M1-en: a négy évvel ezelőtti csirkejelmezes kotkodácsolást most egy stand-up performansz váltotta fel.

Minden pártnak jár a néhány perces megszólalás a közmédiában a választás előtt, a lehetőséggel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is élt szerdán – számolt be róla a hvg.hu. A szimpatizánsukként bemutatkozó, Brutiként is ismert humorista, Tóth Imre volt az M1 vendége, aki a Csirkeember által előadott négy évvel ezelőtti emlékezetes kotkodácsolás helyett azzal kezdte, örül, hogy megjelenhetnek az M1-en, hogy „mi is szívhatjuk itt a szabadság levegőjét”. Ezután azt javasolta, hogy a választók látogassanak el a Kétfarkúak honlapjára, ahol érdekes dolgokat találhatnak.

Ezután váratlanul fordulat történt: Tóth telefonja becsörgött, ő pedig felvette, és egy élő stand-upot hozott össze. „Tudod, az M1-en vagyok, ahova be szoktunk jönni rendszeresen, (…) a kicsit is meg kell becsülni” – mondta a szimpatizáns, majd hozzátette: vannak itt sokan, mint az oroszok Ukrajnában.

Tóth ezután azzal folytatta, hogy a műsorvezetőt csinosnak tartja. A szimpatizáns a hatósági árakat is szóba hozta, hogy „mit vegyél, nem tudom, valami olcsót, vegyél csirke far-hátat, az olcsó, meg olajat, tudod, hatósági áras.”

A stand-up végén Tóthnak mindössze fél perce maradt, amin látványosan meglepődött – íme, a teljes felvétel:

via hvg.hu

Kapcsolódó cikkek