Szép-kártyához hasonlót szeretnének az állatvédők

Megosztás

A macskák (egyik) világnapjához kapcsolódóan tartottak faültetéssel egybekötött jótékonysági napot a Kápolnai Macskaárvaház Alapítvány tagjai és meghívott vendégeik az Egerhez közeli településen. Idén először találkozhatott személyesen a támogatói közösség – írja az egerhirek.hu.

A Kápolnai Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke bejelentette, hogy kezdeményezik a Szent Ferenc Kártya létrehozását (az állatok védőszentjéről nevezve). Bóday Pál ismertetése szerint a Szép-kártyához hasonló rendszer keretében az állattartók kaphatnának segítséget például állatorvosi, vagy egyéb, a házi kedvencükkel kapcsolatos költségekhez.

Indoklása szerint a családtámogatás rendszerébe a családtagnak számító állatok támogatása is bele kellene, hogy tartozzon. Kevesebb lenne a kidobott állat, és segítené a gyermekek szocializálódását, fejlődését. Ráadásul ebben minden bizonnyal konszenzus van a politikai élet szereplői között.

Elhangzott az is: a Föld napján, április 22-én jótékonysági vacsorát szerveznek a St. Andrea Borászatban. A vendégek között lesz majd Náksi Attila lemezlovas, Gerendai Károly üzletember és Kiss Norbert autóversenyző, az alapítvány kuratóriumának tagja is.

Ezzel kapcsolatban a St. Andrea Pincészet tulajdonosa emlékeztetett, hogy már tavaly is tartottak hasonló borvacsorát. Dr. Lőrincz György ismertetése szerint a helyszín biztosításával szeretnék megmutatni az Egri Borvidék értékeit a vendégeknek. Örömteli, hogy ezzel ráadásul segíthetik a Macskaárvaházat.

A keddi programon jelen volt Kiss Norbert is. Az autóversenyző szintén örömét fejezte ki, hogy a széles körű összefogásnak köszönhetően létrejön majd egy nagyszerű jótékonysági est a Föld napján.

Kapcsolódó cikkek