Több, korábban győztes jelöltet lecserélt Orbán, Borsodban is változtatott a Fidesz

Megosztás

Hubay György esett ki a kosárból a miniszterelnöknél, mivel kimondva-kimondatlanul, Orbán Viktor személyesen dönt az egyes jelöltekről Magyarország minden egyes egyéni körzetében. De ki lett az utódja és mi a helyzet a többi helyen?

Budapest 2022-ben is az ellenzék fontos bástyája lehet, Karácsony Gergely legbelül azzal számol, hogy itt valamennyi egyéni választókerületet sikerül megnyerniük. Néhány, 2018-ban még egyéniben is szereplő csúcspolitikus visszavonása csak tovább erősítette azt a véleményt, hogy a 2019-es önkormányzati választások után a Fidesz „elengedte” a fővárost, ahol finoman szólva sem népszerű.

Budapest 3-as számú választókerületét (székhelye: XII. kerület) 2018-ban Gulyás Gergely vitte, majd a Miniszterelnökséget vezető miniszterként a kormány prominens tagja lett, ráadásul a kabinet egyik legismertebb arca a Kormányinfóknak köszönhetően. Helyette Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár indul, első számú ellenfele a momentumos Hajnal Miklós lesz. Ez a választókerület ígéri az egyik legszorosabb csatát.

Varga Mihály pénzügyminiszternek sem lesz egyéni mandátuma 2022-ben, Budapest 4-es számú választókerületében (székhelye: II. kerület) Gór Csaba önkormányzati képviselő a kormánypártok jelöltje. A hatpárti ellenzék a párbeszédes Tordai Bencét indítja.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője sem száll ringbe egyéniben április 3-án. Budapest 6-os számú választókerületében (székhelye: VIII. kerület) Sára Botondra, a fővárosi kormányhivatal vezetőjére vár a nehéz feladat, hogy legyőzze az újságíróból lett politikus Jámbor Andrást.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2 (székhelye: Miskolc) – Hubay György helyett Kiss János, a miskolctapolcai fürdő és környezete fejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos indul. Az ellenzéki összefogás jelöltje a szocialista országgyűlési képviselő, Varga László.

Még egy óriási csata lehetősége Pest megyében: Pest 2 (székhelye: Budakeszi) – Csenger-Zalán Zsolt helyett Menczer Tamás, a külügyminisztérium államtitkára indul. Az ellenzéki összefogás jelöltje Szél Bernadett független országgyűlési képviselő. (Index.hu)

Kapcsolódó cikkek