Nemsokára zár az Ellipsum és kinyit a Barlangfürdő

Megosztás

Előbbinél hamarosan megkezdődnek a karbantartási munkálatok, utóbbinál pedig befejeződnek. A miskolciak továbbra is fürdőzhetnek, ha akarnak és várják a turistákat is.

Mint minden év januárjában, most is zárva tart a Miskolctapolca Barlangfürdő. A szokásos éves karbantartás mellett ezúttal a közkedvelt csillagtermet is újra festik. Amint végeztek a munkával, várhatóan február 1-jétől vehetik igénybe újra az európai hírű Miskolctapolca Barlangfürdő szolgáltatásait a fürdőzők. A részleteket a Minap.hu cikkéből ismerhettük meg.

Ezt követően a tavaly nyáron átadott Ellipsum Élményfürdőben kezdődik a karbantartási időszak, melynek során kijavítják a garanciális felülvizsgálatokon feltárt hibákat – mondta Németh Judit, a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője.

Mint megtudtuk, több medencénél is előfordult, hogy a burkolat megmozdult, a fuga kijött a helyéről, az élményelemek rozsdamentes felületein pedig korróziós jelek láthatók. A csúszdákon több repedés megjelent. A vizes játszótéren is vannak problémák, a betonrétegbe bekerülő víz pedig beáztatja a gépházat és a légtechnikai csöveket. Ezeken a részeken kell komolyabb javításokat elvégezni.

– A nagyobb volumenű munkák az Ellipsumban sem oldhatók meg a nyitvatartás mellett, ezért az élményfürdőt – a kivitelezővel történt egyeztetések alapján – várhatóan áprilisban nyithatjuk meg újra a fürdőzni vágyók előtt – közölte Németh Judit.

Az ügyvezető szerint – miután a Miskolci Fürdők Kft. a Selyemréti strandfürdő és a Miskolctapolca Barlangfürdő üzemeltetetését is ellátja – az Ellipsum leállásának időszakában sem változik a létszám: a munkavállalók a másik két fürdőben dolgoznak majd. Újraindítják a munkaidőkeretet is, minden dolgozójuk megkapja a bérét, szó sincs semmiféle jogviszony-megszüntetésről – hangsúlyozta Németh Judit.

A Miskolc Televízió Híradójának nyilatkozó diszpécser azt mondta, a munkatársai többsége elégedett azzal, hogy a karbantartás idején is megmarad a bérük – emlékeznek még arra, hogy tavaly a világjárvány miatt csökkenteni volt kénytelen a fizetésüket a fürdő.

– Szerencsésnek tartjuk, hogy a rugalmas munkaidőkeretet újraindítják, így bér mindenkinek járni fog. Ennek természetesen örülünk. Bízunk abban, hogy sikerül szépen felújítani a fürdőt, minden problémát megoldanak, és új lendülettel kezdhetünk a nyári szezonban – fogalmazott Szabó Larion.

Related posts