Újabb körforgalom épül a 37-es főúton, biztonságosabb lesz a borsodi közlekedés

Megosztás

Már tizenkét évvel ezelőtt is felmerült az ötlet, hogy a tolcsvai csomóponthoz kellene egy körforgalom, most elindult a tervezési szakasz, kivitelezőt keresnek.

Az elmúlt időben jelentősen megnövekedett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében futó 37-es főút forgalma, az ebből származó igényeknek megfelelően fejlesztik is az útvonalat. A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában és a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésében Szerencsig már zajlik a pálya négysávosítása mintegy 19 kilométeren, a tarcali csomópontot pedig körforgalommá építette át a HE-DO Építő Zrt.

Most a NIF az északabbra, a Sárospatak és a szlovák határ közelében található tolcsvai kereszteződés körforgalommá alakítását készíti elő: keresik a tervezőt a projekthez a közbeszerzési értesítő adatai szerint.

Régóta várt projekt indult el

Az új körforgalom a tolcsvai kereszteződéses, az elmúlt években több balesetnek is helyszínéül szolgáló csomópontot válhatja majd ki: a 37-es főút és a 3716-os jelű, Vilmány-Vámosújfalu összekötő út találkozásánál Vámosújfalu és Tolcsva között épülhet meg.

A kiírás szerint január 20-ig várják a tervezőirodák ajánlatait. A projektről tavaly a ZemplénTV-nek dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő elmondta: lakossági bejelentések után a helybeli polgármesterek felkeresésére indult el a folyamat. Csoma Ernő, Tolcsva polgármestere pedig hangsúlyozta, hogy az 37-es út forgalma nagyon megnövekedett és kifejtette: már 2010-ben felmerült a projekt, illetve örömét fejezte ki, hogy most tervezési szakaszba lép.

Kapcsolódó cikkek