Megszentelték a Szinvát

Megosztás

A szertartás Diósgyőrben zajlott a II. János Pál pápa téren.

Idén Marosi Balázs, a Miskolc -Diósgyőri Római Katolikus Plébánia káplánja vezette ezt a szertartást a II. János Pál pápa téren, a hívők gyűrűjében – írja a Minap.hu.

– Itt, a Szinva-patak partján állva imádkozzunk, hogy az Isten tisztítsa meg a Föld vizeit, amelyek élet forrását jelentik az emberek, az állatok és a növények számára egyaránt – mondta prédikációjában Marosi Balázs. A hideg idő ellenére mintegy 20 fő vett részt a szertartáson a helyi felekezetből, énekelt és imádkozott együtt.

Vízkereszt az egyik legősibb keresztény ünnep, amely Jézus Krisztus megjelenésének, kinyilvánulásának momentumait kapcsolja egybe (a napkeleti bölcsek imádása, Jézus megkeresztelkedése a Jordánban, Jézus első csodája, a víz borrá változtatása a kánai menyegzőn). Ezek közül később Jézus keresztsége lett hangsúlyos, erre emlékeztet a vízszentelés.
A keleti szertartású egyházközségekben korábban általános szokás volt, hogy a vízszentelés lehetőleg élő vízen történjen. Ahol patak vagy folyó van a közelben, ma is körmenettel vonulnak a partra a templomból. A pap a vízben oltja el az égő hármas gyertyát, és a hívek innen merítik az otthonra szánt szenteltvizet.

Kapcsolódó cikkek