Orbán Viktor jót nevetgélt a karanténszabályokat kijátszó, leleményes magyarokon – videó

Megosztás

Komoly üzenete van, amikor egy kormányfő ennyire viccesnek tartja, hogy hazánkban ennyire egyértelmű, hogy a szabályokat a leleményesek néhány kiskapuval simán ki tudják játszani. Ez sokat elmond a Fidesz kormányzásának alapjairól is.

Magyar lelemény címmel tett közzé videós bejegyzést csütörtök este Orbán Viktor miniszterelnök, amelyben elmesélte, milyen történettel illusztrálja a híres magyar találékonyságot és általában a magyar virtust, amikor erről kérdezik őt tőlünk nyugatabbra.

A kormányfő ilyenkor vélhetően arra az időszakra utal, amikor először 2020 márciusának végén vezetett be a kormány a koronavírus terjedése miatt az egész országra vonatkozó kijárási korlátozásokat, illetve még a tavaly novemberi állapotokra is gondolhatott, amikor a munkavégzés és a rendkívüli események kivételével kötelezően este 8-ig haza kellett érni, és csupán reggel 5-kor lehetett ismét otthonról távozni.

A miniszterelnök felidézte, hogy a kijárási korlátozások alatt, amikor az állatokat ki lehetett vinni, egy órán belül megjelent az interneten az első eladó szakadt nyakörv.

Közben néznek rám: de hogy jön ez ide? Mondom, ember, hát azért, mert ugye ha ki lehet vinni a kutyát, ha te kimész, és nincs nálad a kutya, megkérdi a rendőr, hogy mit csinálsz. Sajnos a kutya elszaladt… Szakadt nyakörvvel te rendben vagy

– sztorizott nevetgélve vezetés közben Orbán Viktor a hivatalos oldalára feltöltött bejegyzésben.

(Index.hu)

Kapcsolódó cikkek