Így bonthatóak le a kétharmados törvények – összeállt a szakértői csapat és már dolgozik az ügyön

Megosztás

Egy 8-9 fős testület alkotja azt a közjogi szakértői csapatot, amely a kormányváltásra készülő ellenzék alkotmányos módosításait dolgozza ki. Ennek vezetője Fleck Zoltán jogász-szociológus, akit Márki-Zay Péter közös miniszterelnök-jelölt kért fel a pozícióra, de Fleck szerint Márki-Zay „sem az összetételébe, sem a munka tartalmi részébe nem szól bele, sőt, az ellenzéki pártok sem küldenek a bizottságba senkit”.

Annyira friss a dolog, hogy nem kaptam még felhatalmazást a nevek közlésére. Márki-Zay annyit már nyilvánosan elmondott, hogy volt miniszter és volt alkotmánybíró is van benne, nem nehéz kitalálni, ők kik. Ez egy 8-9 fős testület, többféle kompetencia kapcsolódik össze, egyrészt egy nagyobb, elméleti rálátás az alkotmányos elvek és intézmények összefüggéseire és egy kodifikációs aprómunka”

mondta a 444.hu-nak adott interjúban Fleck Zoltán.

Fleck a tervezett munkáról szólva azt mondta, nem arra kaptak megbízást, hogy írjanak egy új alkotmányt, mert ezt a csapatban senki nem vállalta volna el. Szerinte a legnehezebb feladat az átmenet alkotmányosságának a megtervezése. „De egy másik csapattal, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézettel folyik egy ezzel szorosan összetartozó munka, a jogállami alkotmány elveinek és intézményeinek koncepcionális kidolgozása” – mondta.

A jogász szerint előbb arról kell megegyezni, hogy „mi a pontos diagnózis”, hogyan működik az autoriter rezsim, amit szerinte le kell bontani, hogy egy jogállami keretek között maradó, működőképes kormányzás léphessen a helyére.

Utána egészen pontosan meg kell mondanunk, hogy az alaptörvényben és a többi kétharmados törvényben melyek azok a szabályok, továbbá melyek azok az intézmények, amelyeket azért hozott létre a Fidesz, hogy a hatalmat akkor se veszítse el, ha a választásokat elveszíti. Ezeknek a kiiktatására olyan megoldásokat kell keresnünk, hogy közben a jogállami és az alkotmányos elvek ne sérüljenek. Ez lesz az alkotmányos átmenet intézményes forgatókönyve: mit csináljon az első nap a parlament, mihez kezdjen a parlamenti többség a legfőbb ügyésszel, a Költségvetési Tanáccsal, az Alkotmánybírósággal. Az összes olyan elemmel, amelyik lehetetlenné teszi a kormányzati működést. Erről szólnak majd az új parlament által elfogadandó „áprilisi törvények”

– vázolta Fleck az interjúban.

Related posts