Orosz Bernadett belépett az LMP-be

Megosztás


Orosz Bernadett 2019 novemberében lett ismert, amikor saját, brutálisan összevert arcát megmutatva arról írt a Facebookon, hogy egykori barátja brutálisan bántalmazta őt. A férfi erre beperelte őt a személyiségi jogai megsértése miatt, ami hatalmas felháborodáshoz és hosszú jogi huzavonához vezetett.

Bernadett kiállásával azóta rengeteget tett a családon belül bántalmazott embertársaiért, amiért tavaly SZABAD-díjban is részesítették. Lapunknak azt nyilatkozta, hogy

Az elmúlt egy év alatt sokat gondolkoztam azon, hogy mit tehetnék még meg amit magánszemélyként, magyar állampolgárként esetleg még nem tettem meg, az általam is képviselt, kapcsolaton-családon belüli erőszak közügy érdemi előmozdítását illetően.

A 2019. november 11-i életmentő posztom által keltett nagy médiavisszhang elindított egy érdemi változást elősegítő lavinát, és azóta többen foglalkoznak ezzel a kegyetlen jelenséggel, de addig amíg nincs hatékony védelem, nem nyugodhatunk meg.

Véleménye szerint az illetékesek hiába sorakoztattak fel számtalan példát arra, hogy a gyakorlatban valamiért nem működnek a hivatkozott „hatékony jogszabályok”. Úgy fogalmaz, hogy “Nem értik, vagy csak nem akarják érteni, hogy miért szükséges a részükről a 2014-ben aláírt, de azóta mégsem ratifikált Isztambuli Egyezmény vagy azzal egyenértékű irányelv, mely végre hatékony védelmet jelentene az erőszak áldozatainak.”

“Tudják, hogy például a sertéstartásra létezik irányelv, de az erőszakra nincs?”

– fogalmazott az aktivista.

Kiemelte, hogy az áldozathibáztatást – mint az erőszakhoz társuló jelenséget – jelentős mértékben csökkentenünk kell ahhoz, hogy a látencia is csökkenjen, és az áldozatok időben jogorvoslattal élhessenek egy nyugodt jövő, egy emberhez méltó élet érdekében. Legfőképpen azért, hogy életben maradjanak, és lehetőleg maradandó egészségkárosodást se szenvedjenek.

Orosz Bernadett emlékeztet, hogy vele együtt sok emberjogi jogvédő és civil szervezet küzd az érdemi változás érdekében, azonban a legtöbben szélmalomharcot kénytelenek vívni.

“Nem tagadom, hogy nekem is párszor megfordult már a fejemben hasonló terv, de ha egyszer valamiért úgy döntök, hogy elköltözöm a hazámból, az csak azt követően történhet meg, hogy már minden tőlem telhetőt megtettem.”

Ezért úgy döntött, hogy a jövőben már nem mint civil, hanem mint politikus fog kiállni az áldozatokért és belép az LMP-be.

Sokan hitüket veszítették már a politikában és eddig én is hangoztattam, hogy a közügy pártok felett álló specifikus probléma, így attól független kell, hogy legyen. Azonban úgy gondolom, hogy nem lehet függetlennek maradni attól, ahol a szükséges változást szeretnénk végre-valahára elérni, minden magyar ember érdekében, de különös tekintettel a jövő generációja számára.

Ezért úgy döntöttem, hogy csatlakozom az LMP – Magyarország Zöld Pártjához. Döntésem oka egyrészt az volt, hogy beláttam,magányos harcosként elértem a határaimat, másrészt az LMP a kezdetektől támogatott a jó szándékú, önzetlen törekvéseimben, harmadszor a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés szintén a szívügyem, társadalmi igazságossága, embersége, emberhez közelisége által.

Orosz Bernadett már korábban is adott nekünk interjút, akkor a kameránk előtt tette. A megrendítő interjút itt tudja megnézni:

Kapcsolódó cikkek