Negyvenmillió forintot kaptak a Békemenet szervezői a Szerencsejáték Zrt. leánycégétől

Megosztás

A Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. (SZNP) honlapján közzétett szerződéslista szerint júliusban 40 millió forintot adtak a Békemenet szervezőinek – írja az Átlátszó.

A Fidesz-kormányt felvonulásokkalelőadásokkalnyilatkozatokkalplakátokkal és minden más módon nyíltan támogató Civil Összefogás Fórum (CÖF) háttérszervezete, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) korábban két részletben kapott 170 milliót az SZNP-től, és idén a szintén állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank is megtámogatta őket 25 millió forinttal.

A cég szerződéslistájából látszik az is, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökségnek közel 630 millió forintot fizettek ki a nyár közepén.

Kapcsolódó cikkek