Könyvet írt Várkonyi Andrea – a pszichológiáról

Megosztás

Mészáros Lőrinc új felesége, Várkonyi Andrea Facebook-oldaláról kiderült, hogy az orvosi, egészségügyi közgazdász-menedzseri és pszichológusi végzettséggel rendelkező üzletasszony pszichológiai könyvet is írt. A könyv címe: És ezt lehet?

Arról, hogy Várkonyi Andrea mennyi időt töltött el a szakmában, nincsenek pontos információk, de korábban a Ripost cikkéből már lehetett arról értesülni, hogy Várkonyi Andrea pszichológiai és párkapcsolati tréningeket tart – írja a Telex.

Egy három évvel ezelőtt megjelent interjúban pedig Várkonyi Andrea még jövő időben beszélt arról, hogy pszichológusi diplomát szerezhet. Ha ez valóban a felvázolt tervei szerint valósult meg, akkor vélhetően 2018-ban, Szegeden diplomázott. A Vasárnap Reggelnek ugyanis ezt mondta:

„Az orvosi egyetem elvégzése után több szakirány is érdekelt. A belgyógyászat mellett a neurológia és a pszichiátria is. Végül a belgyógyászat mellett döntöttem, de megmaradt a pszichiátria–pszichológia iránti érdeklődésem. Öt évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy most belefér az életembe az egyetem, belevágtam a képzésbe, és májusban már diplomázni fogok pszichológia szakon Szegeden.”

Várkonyi maga többek között ezt írta a bejegyzésében:

„Nagyon vártam már ezt a napot, most végre elárulhatom nektek: hamarosan megjelenik az első könyvem! És ezt lehet? Olyan sokszor hallom ezt a pszichológiai rendeléseimen, hogy szeretnélek titeket és minden nőt meggyőzni arról: igen, lehet magad jól érezni, szabad magad előre sorolni, lehet változtatni.”

Related posts