Harminc milliárdnyi Sinopharm-vakcina áll a magyar raktárakban és hamarosan lejár a szavatossága

Megosztás

Senkinek nem kell, a kormány rettentően túlbecsülte, hogy mennyi adagra van szükség a kínai oltóanyagból, ami ráadásul messze a legdrágább. Még ajándékoztunk is belőle másoknak, de így is harmincmilliárd forintnyi áll a raktárakban, de már nem használhatók fel sokáig.

Egyre ritkábban, de időnként közöl adatokat a kormányzati koronavírus-oldal arról, hogy mennyi vakcina érkezett eddig az országba.

 Fotó: koronavirus.gov.hu

Ebből az látszik, hogy Modernából szinte az összeset leszállították már, Pfizerből is nagyon sokat. A Curevac szerepel a táblázatban, de abból egyáltalán nem jön majd.

Az egyadagos Janssenből meglepően kevés érkezett eddig, pedig az kiváló megoldás lenne azoknak, akik nem akarnak kétszer oltást kapni, hiszen egyadagos. Ezért is járták ezzel a kistelepüléseket.

Tartalék most bőven van. A 3 millió Sinopharmmal nehezen fogunk tudni mit kezdeni. Messze felüllőtte a kormány, hogy mennyi kell a kínai vakcinából, az ötmilliós megrendelés teljesen irreális volt, ráadásul ezt vettük messze a legdrágábban. Egy adag 31,5 euróba került.

Még augusztusban elkezdett a kormány ajándékozni a kínai vakcinából olyan országoknak, ahol szintén használják, 200-200 ezer adagot kapott Bosznia-Hercegovina és Montenegró, de azóta nincs hír arról, hogy másnak is adtunk volna.

A 400 ezer adagos balkáni ajándék 4,5 milliárd forintos gesztus volt. És most még így is van 30 milliárd forintnyi kínai vakcina a magyar raktárakban.

A hivatalos árak szerint a Modernából 19 euróba, a Pfizerből 15,5 euróba, a Szputnyikból 9,95 euróba, a Janssenből 8,5 euróba, az AstraZenecából 1,82 euróba került egy adag. Ehhez képest az AstraZenecáért szoktunk pénzt kérni, a többit ajándékba adjuk. Merthogy jelentős készleteket adunk kölcsönbe vagy ajándékozunk el. További részletek a 444.hu cikkében olvashatók.

Kapcsolódó cikkek