Elképesztő alázást kapnak a tanárok újra, a minimálbéremeléssel a kormány ismét tökéletesen beárazza őket

Megosztás

A pedagógusok béremelését “a gazdasági helyzet nem teszi lehetővé”, ugyanakkor tíz- és százmilliárdok ömlenek ki a kormánytól a számukra fontos dolgokra. A tanárok bérfejlesztése nem tartozik ezek közé.

A pedagógusok bére nem függ a minimálbértől, azt még mindig a 2014-es minimálbérhez igazítják, ami nagyjából a fele volt a jövőre tervezettnek.

Egyre biztosabb, hogy jövőre 200 ezer forintra emelkedik a minimálbér, amely 2014-ben 101 500 forint volt.

Utóbbi – tehát nagyjából a 2022-es felét kitevő – összeget már tulajdonképpen elfeledhettük volna, és közösen örvendhetne mindenki, hogy az elmúlt nyolc év alatt közel megduplázódik ez az összeg, ám a 2014-es minimálbér sokaknak még mindig meghatározza a fizetését.

A Hoffmann Rózsa által fémjelzett új köznevelési törvénynek, és annak részeként a pedagógus-életpályamodellnek nagyon kevés előremutató eleme volt, ezek egyike az, hogy a pedagógusok bérét az aktuális minimálbérhez kötötték. Ez volt a vetítési alap, ebből számolták ki a pedagógus bértábla minden elemét. (Például a főiskolai/alapszakos diplomások illetményalapja a minimálbér 163,3 százaléka, az egyetemi diplomásoké pedig a 179,6 százaléka volt.)

Ha ez így maradt volna, akkor a pedagógusok fizetése jövőre a minimálbérhez hasonlóan megduplázódna a 2014-es állapothoz képest.

Igen ám, de az elfogadott jogszabályokat igen gyorsan megváltoztatták, 2015-től a pedagógusok fizetését ugyanis a 2014-es minimálbérhez kötötték, és ez azóta is így van. 

Így állt elő az a helyzet, hogy 2019-ben a főiskolai diplomával (BA/BSc) rendelkező, pályakezdő pedagógusok bére már alacsonyabb volt, mint az akkori garantált bérminimum (közkeletű nevén szakmunkás minimálbér), így azt fel kellett emelni arra az értékre. Tavaly már a mesterdiplomával (MA/MSc) rendelkező, pályakezdő pedagógusok fizetésével is ugyanez volt a helyzet. Idén már a 3-5 év szakmai tapasztalattal rendelkező, a 2 év gyakornoki idejüket teljesítő, majd sikeres minősítő vizsgát tett pedagógusok (Pedagógus I. fokozat) alapbérével lett egyenlő a garantált bérminimummal. A bérminimum 219 ezer forint, a pedagógusok alapfizetése 219 240 forint. (Figyelem, az összegek BRUTTÓBAN értendők, a nettó ennél jelentősen kevesebb, természetesen!)

240 forinttal több a pedagógus I. kategória alapbére, mint a garantált bérminimum.

Hogy jövőre mennyi lesz a bérminimum, azt még nem tudjuk, de minimálbér emelésével nyilván megnő, így „bukják” a tanárok ezt a 240 forintos előnyt is. Mint ahogy havonta százezreket buknak a vetítési alap változatlanságával. 

Nemrég Novák Katalin családügyi miniszter azt mondta, nincs tervben a pedagógusi béremelés, mert „a gazdasági helyzet nem teszi azt lehetővé”.

Közben a rendszerből hiányzik több mint 10 ezer pedagógus, akárhogy is próbálta ennek ellenkezőjét bizonyítani Rétvári Bence, és várhatóan a helyzet csak egyre rosszabb lesz. (Hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek