A WHO szerint erkölcstelen a harmadik oltás, Izrael szerint hatásos

Megosztás

A WHO szerint egyelőre nincs valódi tudományos bizonyíték rá, hogy valóban szükség lenne harmadik oltásra a koronavírus ellen, és teljesen erkölcstelen a fejlett világnak ismétlőoltásokat felhalmoznia, amikor a világ nagy részén még egyetlen oltást sem kapott a többség. Izraeli adatok szerint ugyanakkor éppenhogy hatékony a harmadik oltás a súlyos tünetek megelőzésében – írja a Telex.

Az izraeli nemzetbiztonsági tanács adatai szerint az emlékeztető, harmadik oltással vakcinázottak magas szinten termelnek antitesteket a delta változat ellen is, ami jelentősen javítja az oltottak védettségét. Izraelben augusztus elején kezdték el adni a harmadik oltást, amit azóta a hatvan év felettiek többsége már megkapott. Csütörtökön várhatóan 40 évre szállítják le az ismétlőoltás alsó korhatárát. Kormányadatok szerint 105 izraeli koronavírusos halálesetből 103 ember nem oltatta be magát.

Az Egyesült Államok szeptember végén kezdi a harmadik oltásokat, de miközben több fejlettebb ország ezen az úton jár, a WHO továbbra is határozottan ellenzi az ismétlőoltásokat. Az egészségügyi világszervezet tudományos érvei azt hangsúlyozzák, hogy valójában nincsenek még meggyőző bizonyítékok arra, hogy valóban szükség van a hatékony megelőzéshez ezekre az ismétlőoltásokra; a WHO szerint ehhez a jelenlegieknél jóval konkrétabb, vakcinatípusokra, korcsoportokra vonatkozó adatokra lenne szükség, ez pedig szerintük egyelőre nem áll rendelkezésre.

A harmadik oltások problémáját azonban a WHO elsősorban egyenlőtlenségi kérdésként kezeli, és mélyen igazságtalannak tartja, hogy a fejlettebb országok a globálisan még mindig meghatározó vakcinahiány ellenére megpróbálják felhalmozni az oltóanyagok nagy részét. A világ népességének egyelőre csak a 31 százaléka kapott legalább egy oltást a koronavírus ellen. A WHO szerint súlyos probléma, hogy a jóléti társadalmak saját maguknak már a harmadik oltásokat szerzik meg, ahelyett hogy a szegényebb országoknak biztosítanák legalább az első oltásokat.

Kapcsolódó cikkek