Döbbenetet okozott az a gyűlölet, ami a lovon zokogó öttusázó hölgyet érte

Megosztás

Hiába vezetett és tűnt fő esélyesnek az olimpiai aranyéremre, lova megmakacsolta magát, így esélye sem maradt a jó helyezésre. Ám a közvélemény gyorsan a német sportolónő és edzője ellen fordult.

A tokiói olimpia egyik legdrámaibb száma volt, amikor Annika Schleu öttusázónak az istenért sem engedelmeskedett a számára kiosztott ló, Saint Boy. A német versenyző a legesélyesebbek között indult a női öttusázásban, de mivel semmit sem tudott teljesíteni ezen a pályán, a mezőny végére került, és a hátrányát már nem tudta behozni később. Schleu az eset óta szerdán nyilatkozott először, a Zeit napilapnak.

Azt mondta, azért sírta el magát rögtön az elején, mert már azelőtt, hogy elindult volna a lóval, befeszült a felismeréstől, hogy itt véget érhet számára a verseny. „Reménytelen, nehéz helyzet volt a lónak és nekem is” – nyilatkozta. Visszanézve úgy látja, reagálhatott volna kicsit nyugodtabban és kiegyensúlyozottabban is, de egy ilyen stresszhelyzetben nincs sok idő gondolkodni, és talán rögtön az elején jeleznie kellett volna, hogy nincs értelme azzal a lóval elindulnia.

 Annika Schleu kínlódása a lovas számban.  Fotó: MARIJAN MURAT/dpa Picture-Alliance via AFP

Megdöbbentette viszont, hogy az eset után mennyien kritizálták, amiért a pálcával és sarkantyúval igyekezett indulásra bírni a lovat. (Az edzőjét ki is zárták az olimpiáról, amiért azt ordította a versenyzőnek, hogy üsse erősebben.)

„Az elmúlt napok sok szempontból sokkolóak voltak számomra. A gyűlölet, amellyel a közösségi médiában találkoztam, felülírta a csalódást, amit a kihagyott érem miatt éreztem” – mondta Schleu. A versenyző szerint szabályos volt a sarkantyúja, a pálcája, és nem bánt keményebben a lóval az engedélyezettnél – „kegyetlenül pedig pláne nem.” (444.hu)

Kapcsolódó cikkek