Most már többet tudunk, még cikibb a sokmilliárdos Fehérvár azonnali kiesése az európai kupából

Megosztás

A sztárokkal teletűzdelt, több, mint hatmilliárdos költségvetéssel rendelkező fehérvári gárda egy hozzájuk képest “templom egere” csapattól szenvedett vereséget, amely az utóbbi időszakban még gyengült is. De nem tudta alulmúlni a Fehérvárt…

Elindult az új, egyelőre megjegyezhetetlen nevű (Európa Konferencia Liga) kupa, ahol az európai csapatok harmadik vonala találkozik. És itt a legelső alkalommal, az első selejtezőkörben ki is esett a magyar futball egyik legkiemelkedőbben megszponzorált csapata, a Fehérvár.

Az ellenfele az örmény Ararát Jereván volt. A Fehérvár a hazai 1-1 után Örményországban 2-0-ra kapott ki.

Az Araratról az átlag magyar focinéző az égvilágon semmit sem tudhat, de a Focibolond utánanézett a csapatnak. Annál is kellemetlenebb az égés, mint elsőre tűnt.

A 6,3 milliárd forintos költségvetésű Fehérvár ellenfele az örmény kupát megnyerve jutott ki az európai porondra. Az örmény kupa az UEFA-hoz tartozó országok közül a Liechtensteinivel együtt a legkisebb létszámú nemzeti kupaküzdelemnek számít. 14 csapat vett részt a legutóbbi kiírásban, egy csapat visszalépett. Ennyi csapat van ugyanis Örményországban. Több mint egyharmaduk jereváni. Mint a Focibolond írja, „ennek a helyzetnek a kialakulásában a legfőbb ok a vidéki szegénység és elvándorlás, hisz az ország lakosságának közel harmada havi 25 ezer forintból, vagy annál kevesebből tengeti mindennapjait. A szerencsésebbek külföldre, a kevésbé szerencsések a fővárosba menekülnek megélhetés reményében (majd látják el hazaküldött pénzekkel az otthon ragadt, leginkább már az idősebbek táborába tartozó családtagokat, rokonokat), miközben a festői tájú vidék szinte kiürül, elöregedik. A tegnapi meccs helyszínéül szolgáló, második legnagyobb örmény városban, a 120 ezer fős Gyumriban például még a mai napi élnek tízezrek olyan fűtés- és ablak nélküli konténerházakban, amelyet a Szovjetunió intézett az ország számára gyorssegélyként az 1988-as nagy földrengést követően”.

A 9 csapatos (egy csapat menet közben megszűnt) első osztályban 4. lett az Ararat. A Focibolond utánanézett annak is, hogy az Ararat a kupameccsre ráadásul tovább gyengült: két középpályásuk is távozott a nyáron a bajnok Alaskert-hez, valamint a bajnokságban házi társgólkirály szerb csatáruk is Kazahsztánban kötött ki. A keretet a kieső Sirak Gyumriból töltötték fel, ahonnan 5 játékost “raboltak le” a kölcsönből szintén onnan visszaérkező két labdarúgójuk mellé, így jóformán ez egy örmény negyedik az alapemberei nélkül & örmény kilencedik vegyes volt.

A poszt ezzel zárul:

„A kérdés adott: ez a kiesés helyet érdemel a magyar klubfutball legnagyobb blamái között, főleg a mostani, “pénz, paripa, fegyver”-helyzet ismeretében?

(444.hu)

Kapcsolódó cikkek