Öt tonnánál is több hulladékot szedtek ki a Tisza-tóból a PET-kupán

Megosztás

Az idei első folyami pethajós versenyen több mint 5 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a résztvevők a Tisza-tó Tiszafüred és Kisköre közötti szakaszán – olvasható a petkupa.hu-n.

Szoros küzdelemben a Közép-Tiszai-Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVIZIG) legénysége védte meg tavalyelőtti első helyezett címét. A második helyezett ÖkosaBB csapat a Tisza Hőse díjat is megszerezte. A szervezők óriási köszönetüket fejezték ki a résztvevőknek és önkéntesnek, valamint a megvalósításban együttműködő partnereknek, támogatóknak, a Tisza-tó menti önkormányzatoknak és közreműködő egyesületeknek. A II. Tisza-tavi PET Kupa Áder János köztársasági elnök fővédnökségével, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával valósult meg.

Ismerős terepen eveztek a petkalózok a II. Tisza-tavi PET Kupán: két éve ugyanezt a Tiszafüred és Kisköre között elhelyezkedő, könnyen hajózható szakaszt tisztították. A tizenegy csapatból álló mezőnyben megtalálható volt három visszatérő és nyolc újonc legénység, vállalati, egyesületi és baráti hajók egyaránt.

A csapatok rendkívüli szorgalommal és elszántsággal versenyeztek, bár leginkább az ártéri erdők szúnyogaival harcoltak. Három vízen töltött nap alatt összesen 1222 zsák szemetet gyűjtöttek. A PET Kupa szervezői megalakulásuk óta alaptevékenységüknek tekintik és kiemelt figyelmet szentelnek annak, hogy az összegyűjtött hulladék felhasználható része, – megfelelő szelektálás után – újrahasznosításra kerüljön. A szelektálási munkában idén a csapatok jelentős részt vállaltak: a hulladék nagyobb részét már a parton, vagy saját pethajójuk fedélzetén válogatták át. A zsákolt hulladékért PETákok jártak, sőt, a pontozást végző PETbankárok az úgynevezett szuperzsákokért – amelyek színre válogatott, összezsugorított, kupak nélküli PET-palackokat tartalmaznak -, négyszer annyi pontot osztottak ki, mint a válogatás nélküli zsákokért.

A több mint 5 tonna összegyűjtött hulladék kb. 50%-a a vízen pille könnyedséggel úszó műanyag palack, az egyéb hulladékok között hűtőket, TV készüléket, szigetelőanyagokat és veszélyes hulladékot (festéket, olajos hordókat) is találtak a résztvevők.

További részletek az esemény honlapján megjelent írásban.

Nyitókép: PET-Kupa/Kubinyi Enikő

Kapcsolódó cikkek