Sajtóhírek szerint a Puskásban rendezhetik az Eb-döntőt, ha a britek nem enyhítenek a korlátozásokon

Megosztás

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteki közlése szerint készenléti terv van arra az esetre, ha a londoni Wembley Stadionban nem lehetne megrendezni a részben Budapesten zajló Eb július 11-i fináléját. A brit The Times szerint a döntőt szükség esetén a budapesti Puskás Arénában tarthatják meg – írja az MTI alapján a 444.hu.

Az eredeti tervek szerint az Eb két elődöntőjét, valamint a finálét rendeznék Londonban, de a brit kormány egyelőre nem vonta vissza a koronavírus-járvány miatt elrendelt beutazási korlátozásokat, valamint a tíznapos kötelező karantént, így a foci-eb szervezői tárgyalásokat kezdeményeztek az Egyesült Királyság vezetőivel.

„Mindig van készenléti tervünk, de egyelőre bízunk abban, hogy az Európa-bajnokság utolsó hetében sorra kerülő mérkőzéseket London meg tudja rendezni” – írta közleményében az UEFA. A hírek szerint elsősorban azzal van problémája a szövetségnek, hogy a világ különböző részeiről érkező VIP-vendégekre is kötelező karantén várna Angliában.

Budapest eredetileg három csoportmérkőzés és egy nyolcaddöntő rendezési jogát kapta meg, míg Londonban a döntő előtt három csoportmérkőzésre került, illetve kerül sor, majd még egy nyolcaddöntőnek is házigazdája lesz. A Puskás Aréna az egyetlen helyszín, ahol teljes nézőszám előtt rendezik a meccseket.

Kapcsolódó cikkek