Ózdon 16 sikertelen pályázat után tudott nyerni egy rendelő

Megosztás

A Belügyminisztérium által kiírt felújítási pályázatokra folyamatosan jelentkezett Ózd városvezetése a Nemzetőr úti rendelő rendberakása miatt, mindezidáig 16 alkalommal eredménytelenül.

Janiczak Dávid, Ózd polgármestere közleményében azt írta, hogy sikerült Gulyás Gergely miniszterrel egyeztetnie, ami után nyert a beadott pályázatuk.

Zsuponyó Anett képviselő asszony, aki az Egészségügyi Bizottság elnöke, és a rendelőben dolgozó védőnő, számtalan alkalommal hívta fel a figyelmet a tarthatatlan körülményekre. A rendelőkben dolgozók évek óta veszélyes körülmények között dolgoznak, beáznak, rossz az elektromos hálózat, és hosszasan lehetne sorolni. Ezután a nyertes pályázat után végre megújulhatnak a közművek és a belső tér is köszönhetően annak a 38 millió Ft-os támogatásnak, amit elnyertünk, valamint a hozzá szükséges 25%-os önerőnek, amit még a pályázat beadásakor elkülönítettünk a feladatra.

– részletezte az esetet a polgármester.

Kapcsolódó cikkek