Többezres tömeg gyűlt össze a Fudan Egyetem elleni tüntetésen

Megosztás

A demonstrálók az Andrássy úton gyülekeztek, kis késéssel indultak meg – tudósított a 444.hu az eseményről. Mint a lap írja: a menet szervezését nehezítette, hogy az 500 fősnél nagyobb tömeg, azaz azok, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, külön vonultak, őket a szervezők egy – a ma már SZFE-s szalag néven elhíresült – szalaggal különítik el.

A színpadon elsőként a tüntetés szervezője, Jámbor András beszélt. Kifejezte reményét, hogy jövőre kormányváltás lesz, de azt mondta, azért addig is sok az ellenzék dolga. Például hogy megakadályozzák, hogy a Fudan kampusza megépüljön. Ha kell, odaláncoljuk magunkat, de ez a terv így nem fog megvalósulni, mondta Jámbor.

Gede Márton és Őze Sándor lakhatási aktivisták arról beszéltek, a kormány nem tesz semmit azért, hogy segítse azokat az embereket, akik számára elérhetetlen cél egy albérlet is. A rászorulóknak se adókedvezményt, se babaváró hitelt, se támogatást nem nyújtanak, és a bérlakások számát sem növelik.

„Itt mi vagyunk a többség” – kezdte beszédét Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere. A politikus azt mondta, első ránézésre érthetetlen, hogy ebbe a projektbe miért ment bele a kormány, de közelebbről nézve már érthetőbbnek nevezte a konstrukciót: a Fudan megépítését közpénzből finanszírozott magánvállalkozásnak nevezte. „Üzenjünk Pekingnek úgy, hogy azt Felcsúton is meghallják!” – mondta a polgármester.

Később Karácsony Gergely főpolgármester és miniszterelnök-jelölt is felszólalt, ő a Facebook-oldalán élőben közvetítette is a történéseket:

További részletek a 444.hu tudósításában.

Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Kapcsolódó cikkek