A számítástechnikai eszközök és a tudomány fejlődése lehetőséget adott egy teljesen vak férfinek, hogy vizuálisan is érzékelhesse a külvilágot, bár természetesen az eljárás még rettentően gyerekcipőben jár.
Fél szemmel, monokrómban, csőlátással, számítástechnikai segédeszközökkel, de képes lett újra vizuális ingereket érzékelni a külvilágból egy vak férfi, a magyar születésű Roska Botond és a francia José-Alain Sahel által kidolgozott génterápiás módszerrel. A mindössze egy injekcióból, de hosszú rehabilitációból, a látás újratanulásából álló terápia mögött 20 évnyi kutatás áll. Az eredmény Roska Botond szerint úgy is mérföldkő, hogy csak részlegesen tudták visszaadni egy vak ember látását, és egy új tudományág létrejöttének is megágyaz.
A látását már végleg elgyászolt emberként azt mondhatom, hogy ez a kezelés már a jelenlegi eredményei alapján is reménykeltő
– idézte Roska Botond, a Bázeli Egyetem professzora és a bázeli Molekuláris és Klinikai Szemészeti Intézet (IOB) alapító igazgatója a hvg.hu kérdésére annak a francia látássérült férfinak a szavait, akinek a világon elsőként sikerült a kutató és munkatársai által kidolgozott optogenetikai módszerrel részlegesen visszaadni a látását. A módszerről és a kutatásról tavaly Roska Botonddal készült interjúban olvashat részleteket:
A Svájcban dolgozó, magyar születésű kutató és az USA-beli Pittsburghben dolgozó francia kollégája, Jose-Alain Sahel 20 éve fejleszti a genetikai módszert, amivel most jutottak oda, hogy beszámolhassanak az első, emberen elvégzett kezelés eredményeiről. Roska Botond szerint a terápia sikeres volt, és még úgy is mérföldkőnek tekinthető, hogy az illető csak segédeszköz segítségével képes, meglehetősen korlátozott tartományban vizuális ingereket feldolgozni az egyik szemével.
A kutató és csapata a terápia eredményéről hétfőn számolt be a Nature Medicine szaklapban. Roska Botond az eredményről és a kutatás hátteréről kedd délelőtt tartott sajtóbeszélgetést hazai újságírókkal, amelyen a hvg.hu is részt vett.
A módszer lényege, hogy apró, lecsupaszított vírusokkal olyan gént juttatnak a retina szövetébe, amelynek hatására az ott található sejtek fényérzékeny fehérjéket, úgynevezett channelrhodopszinokat kezdenek termelni. A kezelés különböző eredményeket hozhat, attól függően, hogy a retina melyik rétegét célozzák. Jelenleg négyfajta ilyen kezelésről lehet beszélni, a főbb rétegeket fentről lefelé sorolva: a csapok, a bipoláris sejtek, az amakrin sejtek és a ganglionsejtek érzékenységének visszaállításáról. A most ismertetett kezelés során a legutóbbit alkalmazták.
Ez a retina legalsóbb rétegének, az aggyal közvetlen kapcsolatban lévő ganglionsejtrétegnek a fényérzékenyítését jelenti. Roska Botond szerint ez a jelenlegi legegyszerűbb megoldás és az erre irányuló kutatások értek el abba a fázisba, hogy élesben, embereken is kipróbálhassák. A kérdéses páciens – aki az úgynevezett retinitis pigmentosa nevű genetikai eredetű betegségben szenved –, 20 évesen kezdte elveszíteni a látását, és a kezelést megelőzően már hosszú évek óta csak arra volt képes, hogy minimálisan érzékelje, merről jön a fény.
A kezelés után viszont képes volt egy fehér asztalon tárgyakat észlelni. Ehhez azonban szüksége van segédeszközökre is, így egy speciális szemüvegbe épített kamerára és projektorra, amely egy kis, zsebben hordható számítógépen keresztül közvetlenül a retinára vetíti a külvilág képét. Ebben az esetben borostyánszínű fénnyel. A kezelés során ugyanis borostyánszín fényre érzékeny fehérjék termelésére késztették a retina sejtjeit. Roska Botond szerint erre azért volt szükség, mert ez a fajta fényérzékeny fehérje nem toxikus, a kamerára, a projektorra és a számítógépre pedig azért, mert a retina felsőbb részei nem működnek, és az általuk végzett bonyolult számításokat helyettesítik a számítógéppel.
A kezelés meglehetősen egyszerű volt: a szem közepébe injektálták a vektorokat tartalmazó folyadékot, és vártak négy és fél hónapot, majd megkezdték a páciens tréningjét. A professzor szerint ugyanis előbb a sejteknek elegendő fényérzékeny fehérjét kell termelniük, majd gyakorlatilag újra kell tanulni látni. Az agynak meg kell tanulnia feldolgozni a beérkező újfajta vagy rég elfeledett jeleket. A paciens esetében ez további 2,5 hónap után jött el: egyszer arra lett figyelmes, hogy az utcán járva – mindennapi helyzetekben is zajlott a szemüveges tesztelés – észlelte a gyalogátkelőhely zebrájának csíkjait. Ekkor kezdték vele elvégezni a videókon is bemutatott teszteket.
Ennyi idő kellett az agynak, hogy megértse és a memóriával össze tudja kapcsolni az észlelést. Ekkor kezdte megtanulni az új nyelvet, amin a szem beszél.
A professzor szerint nemcsak egy ember látásának részleges visszaállításról, de egy új tudomány születéséről is szó van, a látás újra megtanításának tudományáról, a vizuális rehabilitációról. Ahhoz, hogy valóban hatékony legyen a látásfunkció, azt az időt kell lecsökkenteni, amíg a páciens felismer egy objektumot. “Az lesz a fő tényező, hogy milyen gyorsan tud reagálni.”
A tesztek során segédeszköz nélkül két szemmel, segédeszköz nélkül csak a kezelt szemmel, illetve segédeszközzel kellett neki különböző tárgyakat észlelni az előtte lévő asztalon. A kísérletet EEG-érzékelőkkel ellátott sapkát viselve is megismételték, aminek során regisztrálták az agy vizuális kérgében az aktivitást, amiből meg tudták mondani, hogy valóban megjelent ott a tárgyak keltette vizuális inger. További részletek a Hvg.hu cikkében olvashatók.
