Szlávik: Néhány hét múlva lehet meg az ötmillió beoltott, de hat-hét millió kellene

Megosztás

Néhány hét múlva érhetjük el az ötmillió beoltottat – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője hétfőn a közmédiának az Index riportja szerint. Szlávik János ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a nyájimmunitáshoz el kell érni a hat-hét millió beoltottat, szóval még elég sok embernek kell úgy döntenie, hogy felveszi az oltást.

“A cél az, hogy minél több ember legyen beoltva. Én úgy gondolom, hogy Magyarország ebben jól halad, és nagyon bízom benne, hogy a következő hetekben nem fog lassulni a védőoltási kedv” – fogalmazott az infektológus. Hozzátette, bár az oltási adatok kedvezőek, még mindig vannak olyan idős, beteg emberek, akik nem vették fel az oltást, pedig ez nagyon fontos lenne.

A vírus indiai mutációjáról azt mondta, azért veszélyes, mert sokkal jobban terjed, mint a korábbi változatok, de jó hír, hogy az oltások ez ellen is védenek valamilyen mértékben. „A mutációk olyan emberekben alakulnak ki, akik valamilyen immunhiányos állapotban vannak. A védőoltásoknak viszont nincs közük az újabb és újabb mutációk kialakulásához” – tette hozzá.

Index.hu

Kapcsolódó cikkek