Ilyet se sűrűn hallhattunk az utóbbi tíz évben, ellenvéleményt engedtek elhangozni a közmédiában

Megosztás

Természetesen nem a műsorvezetők, vagy meghívott szakértők részéről, de egy betelefonáló kicsit sem értett egyet Orbán Viktorral és bár a műsorvezető mindent megtett, az illető nem hagyta magát befolyásolni és leállítani.

Nem áprilisi tréfa, tényleg megtörtént. A részletekről a Telex.hu számolt be.

Szokatlan élményben lehetett részük azoknak a közmédia műsorait követő embereknek, akik a Kossuth Rádió március 9-i és 10-i délutáni adását, a Jó napot Magyarország! – Mit szól hozzá? című műsorát hallgatták.

A sokféle témával foglalkozó műsor alapvetően a betelefonálókra épül. A vonal túloldalán általában idős emberek vannak, őket kérdezik a többnyire a kormányzati narratívához igazított témákról. Mindkét említett adást a korábban az Echo TV-nél dolgozó Néveri Igor vezette. A március 9-i adás egyik témája az volt, hogy a Fidesz kivált az Európai Néppárt Európai Parlamenti frakciójából. (Nem volt piskóta a másik téma sem: „Mit szól hozzá, hogy osztrák állampolgárok azért utaznának Magyarországra, hogy beadassák maguknak az orosz vakcinát?”)

A néppárttal kapcsolatos témánál a műsorvezető a hallgatók által beküldött sms-ekből is felolvasott néhányat, például ezeket:

  • „Nemcsak a néppártban, hanem ebben az eltévelyedett unióban sincs semmi keresnivalónk.”
  • „Jól tette a miniszterelnök, hogy kilépett a frakcióból, az unióból is ki kellene.”
  • „Tökéletesen igazuk volt, mint mindig, az egész elfajzott EU-ból ki kellene lépni.”

Bejátszottak emellett egy nyilatkozatot a Fidesz-közeli Nézőpont Intézet vezetőjétől, Mráz Ágoston Sámueltől, aki arról beszélt, hogy az Európai Néppárt elhagyta a Helmut Kohl-féle hagyományait. És kapcsoltak több betelefonálót, akik a Fidesz narratívájával egyetértve úgy gondolták, jó döntés volt otthagyni a néppártot, és arról beszéltek, egyébként is nagyon elkeserítő folyamatok zajlanak a hanyatló Nyugaton. A műsorvezető velük nem szállt vitába, nem nagyon vágott a szavukba.

A betelefonálók között azonban volt egy kakukktojás, Imre, akivel a következő beszélgetés zajlott le (bár kissé nehezíti az olvasást, mindig jeleztük, amikor a műsorvezető megpróbált a férfi szavába vágni):

Imre: „Hát, én nem teljesen értek egyet az előttem szóló szakemberrel, az Ágoston Sámuellel. (…) A Fidesz mai vezetői a KISZ és az MSZMP tagjai voltak. A Kövér László, a Pintér belügyminiszter úr, Áder János, stb, stb. (a műsorvezető megpróbál közbevágni) Én nem lepődöm meg, hogy a mostani Fidesz pálfordulást hoz létre, és mindig hátat fordít a támogatóinak.”

Itt a műsorvezető megint közbevág, a betelefonáló azonban végig szeretné mondani, de tudja, hogy nem sok idő van, „Nem, bizony!” – mondta a műsorvezető.

Imre: „Utána jött a Bibó-szakkollégium, oda tömörült a Fidesz mai vezetése, és Soros György pénzelte őket. Hát nem tudom, nézze, ez a rendszerváltás ideje, biztos emlékszik rá ön is, meg sokan mások is. Soros György pénzelte őket, (a műsorvezető megint közbevág) bocsásson meg, hadd fejezzem be, és utána a Fidesz belépett az európai liberális szövetségbe.” (1992-ben a Fidesz a Liberális Internacionálé tagja lett.)

Műsorvezető: „Az aktuális témához hogyan kapcsolódik ez?”

Imre: „Én ahhoz szeretnék hozzászólni, csak azt akarom mondani, hogy én nem lepődöm meg.”

Műsorvezető: „Tehát önnek az a véleménye, hogy nem lepődik meg. Értem, oké.”

Imre: „Azon, hogy a Fidesz ilyen pálfordulást hajt végre, és hogy szembefordul mindig a támogatóival.” (megint közbevág a műsorvezető) „Az európai liberális szövetségnek volt a tagja a Fidesz, ez arról volt híres, hogy nagy vallásellenesség volt, keresztényellenesség volt.”

Műsorvezető: „Nézze, Imre, most akkor nyilván idézhetnénk újra azokat a mondatokat, amiket egyébként már hallhatott ebben a műsorban, mások is elmondták. Tehát, ha azt mondjuk, hogy nemzeti szuverenitásunk nyilvánvalóan egy erős Európában érvényesülhet, és ha valaki azt mondja, hogy a szuverenitás már nem tartozik a modern kor Európájába, akkor én azt gondolom, és szerintem más is így van ezzel…”

Imre: „Nem-nem, bocsásson meg. Én ezzel egyetértek, hogy Magyarországnak egy erős, szuverén nemzetnek kell lenni, (egymás szavába vágnak) Tehát én nem lepődöm meg, hogy a Fidesz mindig ilyen pálfordulásokat végez.”

Műsorvezető: „Hát, nem tudom. Ez az ön véleménye. Én azt gondolom, hogy önnek ugyanúgy jár a szó…”

Imre: „Bocsásson meg, először a Soros György pénzelte őket, utána azzal is szembefordultak.”

Műsorvezető: „Hát, Imre. Nézze, én azt gondolom, hogy maradjunk az aktualitásoknál! Azt gondolom, hogy maradjunk a témánál, és hogy önnek mi a véleménye, meglátása… ez egy véleményműsor. Mi ezt meghallgatjuk, köszönjük szépen, hogy hívott minket.”

És Imrét itt lekeverték, mert lassan a végéhez közeledett az adás. A műsort itt hallgathatják meg. Az Európai Néppárttal kapcsolatos rész 17 óra után néhány perccel kezdődik, Imre 17:25-től kapott szót.

A műsor végén a másnapi témát is bemondta a műsorvezető: „Mit szól hozzá, hogy a DK azt a Czeglédy Csabát indítja Szombathelyen az előválasztáson, aki éppen költségvetési csalás, és más bűncselekmények miatt áll bíróság elé? Illetve erről a témáról szavazhatnak majd a Hiradó.hu weboldalán is.”

Most átadjuk a szót Csabának

A másnapi adásban aztán valóban Czeglédy Csaba volt az egyik téma. A műsorvezető elmondta, hogy nemrég kezdődött el a szombathelyi önkormányzati képviselő pere, Czeglédy ártatlannak tartja magát.

Volt olyan betelefonáló, aki el volt képedve azon, hogy szerinte büntetett előéletű emberek is politikusnak állhatnak. Bejátszották Budai Gyula témához kapcsolódó megszólalását, illetve a Fidesz-közeli média jolly jokerét, ifj. Lomnici Zoltán ügyvédet is megszólaltatták, hogy szakértelmével segítse megérteni az ügyet.

Az sms-t írók és a telefonálók nemcsak Czeglédyt és a DK-t szidták, hanem a bíróságokat és a „világhatalmi elitet” is. Aztán a műsorvezető átadta a szót egy következő telefonálónak, „most átadjuk a szót Csabának” – mondta. „Üdvözlöm én is önt meg a hallgatókat, Dr. Czeglédy Csaba vagyok” – váratlanul tehát maga az érintett jelentkezett. „Örömmel vesszük, hogy hívott bennünket” – mondta a műsorvezető.

„Azt elmondanám, hogy nem vagyok büntetett előéletű, büntetlen előéletű vagyok, különben nem is lehetnék Szombathelyen önkormányzati képviselő” – mondta Czeglédy. Felidézte, hogy legutóbb a Fidesz jelöltjével szemben választották meg, 1998-tól önkormányzati képviselő a városban. Elmondta azt is, hogy manipulatívnak tartja a szavazást, mert az egyik kérdés arra vonatkozott, hogy indulhasson-e büntetett előéletű politikus a választásokon, amivel kapcsolatban Czeglédy elmondta: „nyilván nem indulhat büntetett előéletű, mert aki büntetett előéletű, az nem választható”.

A műsorvezető megkérdezte Czeglédytől, hogy miért idézték bíróság elé. A politikus szerint azért mert koncepciós eljárás zajlik ellene. „Úgy folyik ez az eljárás ellenem, hogy még vádat sem emeltek” – mondta. Szerinte az ötvenes évek óta nem volt olyan Magyarországon, hogy valaki ellen vádemelés nélkül folyik büntetőeljárás. „Miért nem jelent meg?” – kérdezte a műsorvezető. „Azért nem jelentem meg, mert nem idézett a bíróság” – mondta Czeglédy, majd hozzátette: a kormánypárti sajtóban elterjedt, hogy ő azért nem jelent meg, mert elkapta a koronavírust, „jelentem egészséges vagyok, nem jelentettem beteget, azért nem jelentem meg a bíróságon, mert nem idézett a bíróság, tehát nem kellett elmennem. Tizenöt helyreigazítási kérelmet kellett küldenem többek között a híradónak is, mert ez a valótlanság jelent meg” – mondta a DK-s politikus.

A műsorvezető a beszélgetés vége felé azt mondta: „Nézze, nagyon örülök, és tényleg örülök, hogy akár ön is hallgatja ezt a műsort, és jelentkezett hozzánk. Ez egy véleményműsor, ezt ön is tudja, tehát nyilvánvalóan nem ez a fórum az, ahol azt várnánk el, vagy várná el bárki öntől, hogy megvédje magát.” Czeglédy szerint bár a Kossuth Rádió erre nem volt nyitott, más médiumokban megnyilvánult már arról, miért tartja koncepciós pernek az ellene folyó eljárást. „Nézze, én annak az egynek viszont örülök, hogy bár ön ezt állítja, azért mégiscsak a Kossuth Rádió műsorában nyugodtan elmondhatta a véleményét” – tette hozzá a műsorvezető.

Kapcsolódó cikkek