Az Orbán család már hivatalosan se marad távol a közbeszerzésektől, ifj. Orbán győző éppen elnyert egyet

Megosztás

Direkt36 cikksorozatban tárta fel, hogy az Orbán család cégei rendszeresen vesznek részt állami projektekben, méghozzá a legtöbbször alvállalkozóként vagy az építőanyagok beszállítóiként. Éppen ezért ezekről a megrendelésekről szinte soha nincs elérhető információ a nyilvános adatbázisokban.

Most kiderült: Orbán Viktor egyik öccsének cége nagy értékű közbeszerzést nyert el tavaly év végén. Egész pontosan nettó 268 millió forintos megbízást kapott a következő években gázhálózatok távfelügyeletére.

Az ifj. Orbán Győző kisebbségi résztulajdonában álló Gamma Analcont Kft. az E.ON dél-dunántúli leányvállalatától nyerte el a megbízást. Az Orbánékat megbízó gázszolgáltató jelenleg német magántulajdonban áll, de hamarosan részben állami cég lesz, mivel a magyar állam az E.ON Hungária negyedét tervezi megvásárolni. 

Az E.ON pályázatát ezúttal ifj. Orbán Győző cége nyilvános közbeszerzésen, fővállalkozóként nyerte el. A Gamma Analcont egy másik céggel közösen pályázott a projektre, és összesen 270 nyomásszabályozó állomás távfelügyeletére kötöttek velük keretszerződést. A Gamma Analcont feladata ezen belül a távfelügyeleti rendszer telepítése, üzembe helyezése és dokumentálása lesz, míg a másik cég szállítja a rendszerhez szükséges hardvert és szoftvert. A két cég ezért 255,9 millió forintot, a rendszer későbbi karbantartásáért pedig további 11,8 millió forintot kap, de nem tudni hogy milyen arányban. 

Az E.ON a Direkt36 kérdésére azt írta, hogy az árajánlatokat egymáshoz képest nem vizsgálták, hanem a több cég részvételével kialakuló legkedvezőbb kombinációt keresték. A cég szerint a Gamma Analcont kiválasztásában az ajánlott ár és a szakmai alkalmasság szempontja játszott szerepet, “a tulajdonosi kör vizsgálata nem tartozik a kiválasztás szempontjai közé”.

Orbán Viktor egyik testvére, ifj. Orbán Győző 2015 januárjában vásárolta be magát a Gamma Analcont Kft.-be, amelynek azóta 26 százalékos tulajdonosa. A cég fő tevékenysége különböző ipari műszerek és eszközök gyártása, kalibrálása, szervizelése, emellett pedig tanácsadással is foglalkozik. Egy 2020 végi jegyzőkönyv szerint a vállalat a jövőben profilbővítést és profilváltást tervez, és erősíteni szándékozik a környezetvédelmi és energiaipari beruházásokban való részvételét.

A Gamma Analcont Kft. 2010 utáni időszakban jellemzően 200 millió forint körüli nettó árbevételt produkáló vállalat 2015-ben megduplázta a forgalmát. 2016-ra 1 milliárd forint fölé emelkedtek a bevételei, azonban ezt követően a forgalma ismét visszaesett 400 millió forint környékére. Ahogy arról beszámoltunk, többször kapott európai uniós támogatást is a cég, 2015 óta összesen csaknem 500 millió forintot.

Kapcsolódó cikkek