Csillagászati benzinárak és továbbra is csak emelkedik

Megosztás

A tavaly tavaszi mélyponthoz képest száz forinttal drágábban tankoljuk az üzemanyag literjét, az utóbbi hónapokban különösen megugrott és az emelkedésnek még nincs vége.

Tavaly áprilisban volt mélyponton a 95-ös oktánszámú benzin fogyasztói ára a hazai kutakon, egy literért mindössze 285 forintot kellett fizetni. Az örvendetes állapot persze nem tartott nagyon sokáig, a nyári csúcs 367 forinttal tetőzött. Jött egy kicsi visszaesés, amely novemberre 352 forintra csökkentette a literenkénti árat.

Azóta viszont nincs megállás, legutóbb már 419 forintos átlagárnál tartottunk, de már azt is tudjuk, hogy pénteken újabb 3 forintos lett az emelkedés. Ez az az állapot, amikor joggal mondják a szakemberek, hogy a drágulás előbb-utóbb továbbgyűrűzik, és a késztermékek, szolgáltatások árában is megjelenik. (Boon.hu)

Magával fogja rántani a többi termék inflációját is

Inflációs tényező lett

Tavaly az inflációs elemzésekben majdnem egész évben pozitívumként emlegették az üzemanyagok árát, amely segít az infláció alacsonyan tartásában. A novemberi minimum után azonban olyan meredek az áremelkedés, hogy januárban már mint a pénzromlás előidézőjét emlegették a benzin árát. Nagy szerepet játszik a drágulásban a kőolaj világpiaci árának emelkedése és a forint értékének csökkenése. Szakértők úgy vélik, hogy a világpiaci ár emelkedő trendje akár esztendőkön át megmaradhat. Mindez pedig – lefordítva az autósok nyelvére – azt jelenti, hogy ugyan előfordulhat egy kis ingadozás és kisebb árcsökkenés, de meg kell szoknunk, hogy a benzin és a gázolaj literenkénti ára tartósan 400 forint felett marad, nem is kevéssel.

Hogy milyen eszközökkel és milyen időbeli átfutással reagálnak a termelésükben, szolgáltatásukban az üzemanyagra építő vállalkozások, még nem lehet tudni. A vállalkozók a válság miatt amúgy sincsenek kedvező helyzetben, de így is óvatosan bánnak mindenféle drágítással.

„Nem elég, hogy a járvány miatt töredékére esett vissza az utasforgalom, most még a benzinár is az egekben van – fogalmazott egy miskolci taxis. – Tavaly jól jött, hogy sokkal olcsóbban tankolhattunk, de utas sem nagyon volt, így nem láttuk nagy hasznát a megtakarításnak. Most már jobb egy kicsit az utashelyzet, főleg műszakváltások környékén vannak meg – rendeléseim, mert sokan választják a taxit a bizonytalan és ritka tömegközlekedés helyett. Most viszont sokkal drágábban tankolok, és a pluszköltséget nem tudom áthárítani az utasra. Igyekszem takarékosan vezetni.”

Végül néhány fideszes megszólalás még ellenzékből, ugye, hogy változik a világ?

Ha ”tankolás közben felbosszantja a magas benzinár, akkor gondoljon arra, hogy mindezt a kormány felelőtlen kijelentéseinek köszönheti!” Révész Máriusz, 2006.

”A kőolaj világpiaci ára csak részben oka a benzinár emelkedésének. Abban a forint árfolyamának mélyrepülése is szerepet játszik” Szijjártó Péter, 2008.

”…A kormánynak igenis van lehetősége a probléma kezelésére és a jövedéki adó csökkentésére, csak akarni kell!” Varga Mihály, 2008. Tisztelt Fidesz-KDNP! Akkor most miért ilyen magasak az üzemanyagárak?

Kapcsolódó cikkek