Természetvédelmi területen fúrna kutat a Mol

Megosztás

Országos védelem alatt álló, Natura 2000 nemzeti parki törzsterületen, és egyben az Őrség kiemelt jelentőségű természetmegőrzési és különleges madárvédelmi területen fúrna új szénhidrogénkutat a Mol – számolt be a hírről az ugytudjuk.hu.

A kút fúrása ellen már több mint kétezren írtak alá petíciót. A kezdeményezés elindítói azt szeretnék elérni, hogy az őriszentpéteri önkormányzat és az Őrségi Nemzeti Park utasítsa el a projektet, mert a kőolajkút fúrási munkálatok, valamint a kitermelés maga, súlyosan veszélyezteti az itt élők és az ide látogatók nyugalmát, a tájképet, a természeti környezetet, valamint a védett élővilágot. 

A lap értesülései szerint 2022 első negyedévében kezdenék meg a mélyfúrást és annak előzetes vizsgálati eljárásra vonatkozó dokumentumában leírják, hogy a tervezett útépítéshez cserjéket, tölgyeket, juhart kell eltávolítani egy rövid szakaszon. Az ígéretek szerint ezzel együtt az út megerősítése, szélesítése elsősorban “csak” zavaró hatással lesz az élővilágra, az élőhelyveszteség elhanyagolható mértékű. A lap szerint a zajvédelmi követelményeknek viszont nem fog megfelelni a mélyfúrás, így ez alól előzetesen felmentést kell kérniük.

A fúrótornyot és a munkálatokhoz szükséges infrastruktúrát a munkálatok alatt két turistaútvonalról is látni lehet majd. Az éjszakai munkálatok során a megvilágítás pedig zavarhatja az állatokat – vélik az ellenzők.

Kiemelt kép: Őrségi Nemzeti Park Facebook oldala

Kapcsolódó cikkek