A szokásos? Az államtitkár a zárt kapus versenyre magával vitte lányát is, a rendőrök ebben nem találtak szabálytalanságot

Megosztás

Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár értelmezte meglehetősen sajátosan a szabályzatot, de a rendőrség nem is talált kivetnivalót abban, hogy egy, az esemény szempontjából teljesen szükségtelen ember is megjelent ott, miközben zárt kapus versenyről beszélünk.

Megszüntette a rendőrség a Szabó Tünde sportért felelős államtitkár ellen indított szabálysértési eljárást. A XIII. Kerületi Rendőrkapitányság megállapította, hogy Szabó hivatalos minőségben vett részt a tavaly novemberi úszóversenyen a Duna Arénában, írja a Magyar Hang.

Az államtitkár november végén egy zárt kapus úszóversenyen jelent meg a lányával együtt, amiről képeket is megosztott a közösségi oldalán. Azonban a járvány miatt a kormány akkorra már kitiltotta szurkolókat a sporteseményekről. Az eljárás indításáról Pintér Sándor belügyminiszter számolt be a DK-s Vadai Ágnes kérdésére.

A Magyar Hang afelől is érdeklődött a rendőrségnél, hogy milyen módon vették figyelembe, hogy az államtitkár a lányát is magával vitte a versenyre. A BRFK válasza erre az volt, hogy „az eset körülményeit a hatóság megvizsgálta, és megállapította, hogy szabálysértés nem történt” – adja hírül a Telex.hu.

Kapcsolódó cikkek