Megdöbbentő ötlet a kormányoldalon: “Vonják vissza Gálvölgyi János Kossuth-díját!”

Megosztás

Eddig csak az ellenzéki vezetésű önkormányzatok bevételeit vonta el a jobboldal, most már jönnének a korábban kiadott díjak is? Már a főcím is erősen bicskanyitogató a Magyar Nemzet cikkében, aztán az utolsó néhány mondattal igyekszik kihátrálni saját írása mögül a szerző. Az interneten a jobboldali hozzászólók inkább támogatnák az ötletet, mintsem hogy felháborítónak nevezzék a felvetést is.

A Balramagyar.hu ismertette az ügyről elég sarkalatos véleményét. Ezt változtatás nélkül közöljük.

Talán erre mondta Bródy a közismert dalában, hogy “sötét lelkű ostobák”.

Ez a válasz arra, hogy a józsefvárosi – ellenzéki vezetésű – önkormányzat visszavonja a  a Józsefvárosi Becsületkereszt kitüntetést Szarka Gábor “százezredes úrtól” az SZFE “szétverése miatt”.

Elöljáróban elmondjuk, hogy a Nemzet szerzője is “barbarizmusnak” nevezi Gálvölgyi Kossuth-díjának visszavonásának ötletét a cikke végén, párhuzamba állítva azzal, hogy mekkora barbarizmus Szarka Becsületkeresztjének visszavonása, azonban a magyarázó szöveg feletti uszító írás mégis elhangzik.

A Magyar Nemzet nevű egykor jobb sorsra hivatott kormánylapban jelent meg az az írás ami már egyenesen a címében követeli – Vonják vissza Gálvölgyi János Kossuth-díját!

Mint fogalmaz a szerző véleménycikkében:

“parodista megengedhetetlen mondatokat engedett meg magának december végén, amikor szerepelt a Partizán nevű Youtube-csatorna műsorában, ahol utoljára támasztották fel a régi Heti Hetest.

Gálvölgyi bokorba vizelő csőcseléknek minősítette azokat, akik a Kossuth téren, a Parlament előtt tüntettek a Gyurcsány-kormány ellen.”

Az ominózus felvételen Gálvölgyi János így fogalmazott egész pontosan: “Azt tartom, hogy ez egy felbérelt puccs volt a Gyurcsány ellen, aminek nagyon sokan bedőltek.

Ha valaki elolvasta volna a Gyurcsány-beszédet, az őszödit, akkor tudná, hogy nem arról szólt, amit kiforgattak és felhasználták arra, hogy szétb…sszák, sz@rják az egész várost. Én ennyit tudok ma is mondani erről”

– fejtette ki Gálvölgyi János a műsorban. Hozzátette:

“Ezek sz@rták végig a Kossuth teret, ezekhez jártak ki minden délután a Fidesz-képviselők. Hol voltak ezek a tisztességes emberek? Hol tüntettek, mert én nem láttam őket?”

Nos ha már itt tartunk, tegyük világossá:

Nem történt itt más, mint Gálvölgyi elmondta az igazságot, Mert a Kossuth téren valójában ez történt

Mi vállaljuk, hogy nekünk is ugyanaz a véleményünk, mint Gálvölgyi Jánosnak, aki mellett ezúton is kiállunk a jobboldali uszítással szemben. (Balramagyar.hu)

Mert ez nettó uszitás a színészlegendával szemen. Ugyanis van pofájuk leírni, hogy:

Gálvölgyi János a magyar társadalom egy széles rétegét gyalázta minősíthetetlen szavaival, akik 2006-ban joggal háborodtak fel Gyurcsány Ferenc titokban elmondott beszédén. Gálvölgyi ezért méltatlan lett egy olyan magas állami kitüntetésre, mint amilyen a Kossuth-díj.

Követeljük, hogy vonják vissza Gálvölgyi János 2005-ben, a Gyurcsány-kormány alatt kapott Kossuth-díját.

A zárógondolat pedig egyenesen megalázó, pökhendi és cinikus:

A díjjal járó pénzt nem kell visszaadnia, mert azt úgyis elvitte a gázáremelés és a devizahitelek törlesztőrészletei

Saját ötletéből kihátrálva a Magyar Nemzet szerzője leírja:

“Ezek a vállalhatatlan és felháborító mondatok azonban nem tehetnek zárójelbe egy egész életművet” Így hátrál ki a fenti vállalhatatlan uszításból a Magyar Nemzet szerzője, aki így mégsem akarja megfosztani a nemzeti ikont a díjától.

Íme az eredeti cikk a Magyar Nemzetből, akinek van hozzá gyomra.

Kapcsolódó cikkek