Navalnijt elítélték Oroszországban, az USA határozott és éles bírálatot fogalmazott meg, követelik a politikus szabadon bocsátását

Megosztás

Ezért érdemes volt vajon Navalnijnak visszatérnie Putyin birodalmába, ahol előre borítékolható volt, hogy nem marad sokáig szabadlábon a történtek után?

Elítélte mai tárgyalásán a moszkvai bíróság Alekszej Navalnij ellenzéki politikust. A tavaly augusztusban megmérgezett, majd januárban Oroszországban előállított aktivista két és fél év letöltendő szabadságvesztést kapott. A tárgyaláson egyébként Alekszej Navalnij csúcsformában volt, káprázatos beszólásokkal tarkította az egész napos meghallgatást. Számtalan megjegyzést tett Vlagyimir Putyin orosz elnökre, aki szerinte „mérgező Vlagyimirként” vonul majd be a történelembe.

Két év nyolc hónap szabadságvesztés vár Alekszej Navalnij ellenzéki politikusra a moszkvai bíróság mai döntése szerint. A tárgyalás azt hivatott eldönteni, hogy letöltendővé változtassa-e a bíróság a politikus ellen az úgynevezett Yves Rocher-ügyben meghozott felfüggesztett ítéletet. Az ítéletet kihirdető bíró abban találta bűnösnek, hogy többszörösen megsértette a próbaidő feltételét, több alkalommal nem jelentkezett a büntetés-végrehajtási szolgálatnál 2020-ban, még akkor sem, amikor feltehetően az orosz titkosszolgálat mérgezéses merénylete után Németországban kezelték.

Alekszej Navalnijt három és fél évre ítélték el, egy évet azonban elengedett a bíróság, beszámította a 2008-ra visszanyúló bírósági ügyben már letöltött házi őrizetét. Ezt lényegében enyhítésként lehet felfogni. A Dozsgy ellenzéki hírtelevíziónak nyilatkozó szakértők szerint a hatalom egyfajta kompromisszumos megoldást talált, még a Nyugat nyomására sem hátrálhatott ki Alekszej Navalnij elítéléséből, mert az a gyengeség jele lenne. 

Ilja Novikov ügyvéd szerint az, hogy a tárgyalást vezető bírót gyakorlatilag az utolsó pillanatban lecserélték (az eredetileg megbízott bíró január 28-án beadta a lemondását), arra utal: a törvényszéki ítélet már előre, a hatalom felsőbb köreiben eldőlt. 

Az ellenzéki vezető higgadtan hallgatta végig a mintegy húszperces ítélethirdetést, nem ült ki meglepetés az arcára. 

Alekszej Navalnijt büntetőtáborban, nem fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Ez már csak azért is érdekes, mert a büntetőtáborokat – egyfajta, nem szigorított telepeket – a legtöbb esetben mindentől távol eső, elszigetelt területeken létesítették, így Navalnij lényegében eltűnhet a világ szeme elől. Most sincs éppen szem előtt, az ítélet végrehajtásáig fogságban marad, megy vissza a Matrosszkaja Tyisina (Matrózok Hallgatása) fogvatartási központba, ahol oroszországi visszatérése óta raboskodik.

Az ítélet értelmében az ellenzéki vezető 2023-ban szabadul, így aligha lesz esélye a 2021-es parlamenti választásokon menedzselni az ellenzéki tömörülések közös fellépését Vlagyimir Putyin orosz elnök pártja, az Egységes Oroszország kárára. 

Abbasz Galljamov politológus is ezt a meglátást osztotta a Dozsgy tévében. Mint mondta, az ellenzéki vezető „eltüntetésével” Navalnij nem fog szervezkedni a parlamenti választásokra, ami a hatalom győzelmét jelenti. 

Jogi csapata jelezte, hogy mindenképpen fellebbez a döntés ellen, mi több, elviszi az ügyet az Emberi Jogok Európai Bíróságáig (EJEB). Alekszej Navalnij moszkvai stábja pedig tüntetésre szólította fel az ellenzék támogatóit a Kreml melletti Manyezsnaja térre. A rendfenntartó erők már készülnek a tiltakozások eshetőségére, biztos, ami biztos. Kordonokat állítottak fel, a környékbeli metróállomásokat lezárták, senkit sem engednek a térre, a környékbeli utcákon pedig megafonon szólítják fel az ácsorgókat a távozásra. „Tisztelt állampolgárok, legyenek szívesek oszolni! Az önök akciója hatóságilag nem engedélyezett!”

Az lett volna meglepő, ha felmentik

A keddi tárgyalást egyébként mintha Hollywoodban készítették volna elő, retorikai bravúrok, drámai beszólások tarkították az egész napos meghallgatást. Alekszej Navalnij érvelésében vérbeli ellenzékiként szólalt fel, nem kímélve politikai ellenfelét, Vlagyimir Putyint. Szerinte az orosz elnök legfőbb bánata az, hogy igyekezete ellenére nem nagy geopolitikusként, hanem mérgezőként,

„ALSÓNADRÁG-MÉRGEZŐ VLAGYIMIRKÉNT FOG BEVONULNI A TÖRTÉNELEMBE”.

Ezen a ponton a bíró fel is szólította Alekszej Navalnijt, hogy ne térjen el a tárgytól.

A tárgyalás alatt Navalnij azzal érvelt, hogy az EJEB az ügyében nem állapított meg bűncselekményt, és törvényellenesnek nevezte az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) keresetét, amely a felfüggesztett börtönbüntetése letöltendőre változtatását szorgalmazza.

„Ellenem olyan ügyben folyik bírósági eljárás, amelyben ténylegesen ártatlannak mondtak ki. Emlékeztetek arra, hogy az Yves Rocher-ügy minden oroszországi fázisán átjutva az EJEB-hez fordultam, a strasbourgi bíróság pedig a tetteimben nem látott bűncselekményt. Oroszország közvetve elismerte ezt az ítéletet azzal, hogy kártérítést fizetett számomra” – fogalmazott.

 „ÉS EZ MEGŐRJÍTI A BUNKERÉBEN EZT A LOPÓS KIS EMBERT”

– utalt vissza Putyinra Navalnij.

A keddi tárgyalás nem szűkölködött az abszurd fordulatokban sem. Az FSZIN képviselője például arra hívta fel a figyelmet, hogy az ellenzéki politikus többszörösen megsértette a felfüggesztett három és fél éves börtönbüntetés próbaidejének feltételét, nem jelentkezett be a nyilvántartáson. Megismételte azt is, hogy tavaly augusztus és december között sem jelent meg az előírt ellenőrzéseken, így az FSZIN-nek sokáig tudomása sem volt arról, hol tartózkodik, ezért is adtak ki ellene körözést. 

„KÓMÁBAN VOLTAM, AZ INTENZÍVEN”

– vágta rá az ellenzéki vezető. Hozzátette, hogy az ügyészség ismerte ügyvédjének a telefonszámát, ezért ha akarták, elérték volna. 

Alekszej Navalnij még feleségének is üzent a meghallgatáson. Lakcímére vonatkozó bírói kérdésre az ellenzéki elmondta, jelenleg a Matrózok Hallgatásában él, ezen a ponton szólt a politikai aktivista Julia Navalnajának. 

Még a cellámban is közvetítették, hogy megsértetted a közrendet. Rossz kislány! Büszke vagyok rád

– mondta az üvegkalitkáján keresztül. A bírósági meghallgatás alatt egyébként folytatódtak a tüntetések Moszkvában. Ennek megfelelően az egész városban megnövelt erőkkel vonult az utcára a rendőrség, a hatóságok több esetben is eljártak a Navalnij-szimpatizánsokkal szemben. A hatósági fellépés nyomon követésére szakosodott OVD-Info szerint kedden (Alekszej Navalnij ítéletének kihirdetéséig) mintegy 350 tiltakozót vettek őrizetbe. (Index.hu)

Az Egyesült Államokat mélységes aggodalommal tölti el, hogy Oroszországban több mint két évi börtönre ítélték Alekszej Navalnijt – közölte kedden Washingtonban nyilvánosságra hozott közleményében Antony Blinken amerikai külügyminiszter, aki az ellenzéki politikus “azonnali és feltétel nélküli” szabadon bocsátását követelte.

“Miközben együtt dolgozunk Oroszországgal, hogy érvényesítsük az Egyesült államok érdekeit, szorosan egyeztetni fogunk szövetségeseinkkel és partnereinkkel hogy elszámoltathassuk Oroszországot amiért nem tartja tiszteletben saját állampolgárainak a jogait” – olvasható a közleményben.

Az Egyesült Államok kormánya mellett Nagy-Britannia és Németország kormánya is azt üzente, hogy Moszkva azonnal engedje szabadon Navalnijt. 

Kapcsolódó cikkek