Hazánkban jelenleg mindent meg lehet tenni – Simicskó kampányolt és személyesen vihetett oltóanyagot idősotthonba

Megosztás

Az ellenzék természetesen nem hagyta szó nélkül az újabb meghökkentő kormánypárti akciót. Hihetetlen, hogy az oltást is ilyen nyíltan fel lehet használni propagandára és kampányolásra a Fidesz részéről.

A KDNP-s Simicskó István és Sára Botond, a fővárosi Kormányhivatal vezetője négy nappal ezelőtt személyesen vihetett oltóanyagot egy fővárosi idősotthonba, erre hívja fel a figyelmet az MSZP. A látogatásról készült fotókból külön posztja is volt a KDNP-s politikusnak, amiből kiderült, a profi fotós mellett a HírTV is elkísérte – írja a Telex.hu.

A politikusok sárga hűtőtáskákkal a kezükben érkeztek, a posztban pedig Simicskó azt írta: „Újbudán a mai napon 13 helyszínen folyik a koronavírus elleni oltás beadása. Az oltási rendnek megfelelően 1053 bentlakó és dolgozó kapja meg a védőoltást a kerületi idősotthonokban, szociális intézményekben.” A HírTV anyagában pedig az hangzik el, miközben a két politikus a táskákkal az épülethez ér: „Így érkeztek meg a koronavírus elleni oltóanyagot tartalmazó csomagok az újbudai Szent Lujza Szeretetotthonba”. Simicskó a tévének nyilatkozva hozzáteszi: „Nagyon várták már”.

Molnár Gyula MSZP-s politikus most kedden egy Facebook-posztban jelezte, hogy miután látta, hogy „a rendkívül szigorú szabályokkal (állítólag) tárolt, terjesztett, osztott és hiánycikknek számító koronavírus-vakcinát Simicskó képviselőtársam szállítja a kerületi intézményekbe”, kérdéseket küldött a miniszterelnöknek, hogy ő is szívesen segítene kiszállítani a vakcinát, mit kell tennie.

Milyen végzettség, felkészültség szükséges a koronavírus elleni védőoltások szállításában való részvételhez? Milyen gépjármű és felszerelés szükséges a koronavírus elleni védőoltások szállításában való részvételhez? Melyik párt tagjai vehetnek részt a koronavírus elleni védőoltások szállításában? Milyen egyéb kritériumok teljesítése szükséges?” – írta Molnár.

Az MSZP pártközleményt is kiadott a poszt után, amiben azt írták, elfogadhatatlannak tartják, hogy „kampánycélokra, a 2022-es országgyűlési választások befolyásolására használja fel a Fidesz az emberek kiszolgáltatottságát”.

„Miközben azt állítják, hogy nem a pártpolitizálás ideje van itt, aközben ők maguk a koronavírus elleni oltóanyag kiszállításából kampányeseményt csinálnak”

– írják, majd hozzáteszik, van pár kérdésük, például, hogy az lenne-e „a mindenki előtt titkolt valódi oltási terv, hogy fideszes politikusok és pártkatonák szállítják ki az oltóanyagot a szociális intézményekbe?

Miközben több mint 12 ezer ember meghalt Magyarországon, várható-e más intézményben hasonló kampányalakulat feltűnése? Fel kell-e készülnie bentlakásos otthonoknak fotósok előtt pózoló fideszesekre, akik vakcinát visznek ki az intézmények bejáratáig?” – írják.

Kapcsolódó cikkek