A PDSZ kutatása szerint a koronavírus-fertőzött tanárok 80 százaléka nem kapta meg a teljes bérét

Megosztás

A koronavírust a legfiatalabb korosztályhoz tartozó tanárok (18–29 évesek) negyede, a 30–59 évesek ötöde, az annál idősebbek 15 százaléka kapta el valamelyik hullámban. Az emiatt táppénzre kényszerült pedagógusoknak azonban mindössze a 19 százaléka kapta meg bérének 100 százalékát – derül ki a 21 Kutatóközpont és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) reprezentatív kutatásából, amelyet a HVG szemlézett.

Kásler Miklós az ősz elején beszélt arról, hogy a koronavírus miatt megbetegedett tanároknak jár a 100 százalékos munkabér, hiszen az foglalkozás közbeni megbetegedésnek számít. Ehhez képest a PDSZ decemberben még nem találkozott olyan pedagógussal, aki megkapta volna a teljes bérét ilyen esetben, ezt az EMMI ugyanakkor cáfolta és hangulatkeltéssel vádolta a szakszervezetet.

Bár a pedagógusok 57 százaléka elvégzett már valamilyen tanfolyamot a digitális oktatásról az elmúlt négy év során, többségük (60 százalék) mégsem rendelkezett elegendő kompetenciával ahhoz, hogy kellőképpen, magabiztosan és maradéktalanul el tudja látni a feladatait, se a tavaszi, se az őszi hullámban – derül ki az adatokból.

Az is kiderült a kutatásból, hogy eléggé magukra voltak hagyva a tanárok az új feladattal, mindössze minden második tanár kapott segítséget a munkáltatójától. Legkevésbé az óvodapedagógusok, a szakiskolában oktatók, valamint az általános iskolában tanítók számíthattak segítségre.

További részletek a HVG.hu írásában.

Hozzászólások

Related posts