Egy hónapja indult a magyarországi oltás, eddig a lakosság 1,5 százaléka esett át rajta

Megosztás

December 26-án érkezett meg az első szállítmány a koronavírus elleni oltásból Magyarországra, de hamar kiderült, hogy ezzel még korántsem lélegezhetünk fel. A koronavírus által okozott gondjainkat még az oltással sem tudjuk egyik pillanatról a másikra megoldani azon prózai oknál fogva, hogy a vakcinagyártók nem bírják egyszerre kielégíteni a hatalmas világméretű keresletet – mutatott rá összegzésében a Telex.

Jól hangzik, hogy az Európai Unió tagországaiban élők majd akár 2,5 milliárd adag oltáshoz is hozzáférhetnek, Magyarország pedig ebből 19,7 millió adagra számíthat. A valóság ezzel szemben az, hogy egy hónappal az első koronavírus elleni vakcina Magyarországra érkezése után két gyártótól eddig összesen 165 ezer ember oltására elég vakcina érkezett csak Magyarországra (5 db Pfizer-szállítmány és 1 db Moderna-szállítmány), és január 26-ig 149 ezer embert oltottak be a vakcina legalább egyik dózisával. Ez a magyar lakosság 1,5 százaléka.

A beoltottak jelentős része egészségügyi dolgozó, illetve vannak már köztük idősotthonokban élő nők és férfiak, illetve az őket ellátó szociális dolgozók is. Egyelőre igencsak messzinek tűnik így a remélt 60-70 százalékos átoltottság, ami kialakítaná a nyájimmunitást és elfojtaná a járványt.

Telex.hu

Kapcsolódó cikkek