Zacher Gábor is beadatta magának az oltást – egyelőre semmi mellékhatás, szerinte óriási a sötétség a vakcinával kapcsolatban

Megosztás

Ugyanakkor annyira nem lepi meg, hogy az emberek bizonytalanok az oltásban, a kormány a járvány eleje óta nem közöl normálisan információkat a koronavírusról, most pedig a vakcináról.

December 31-én beoltották a most mentősként dolgozó Zacher Gábor toxikológust, a Honvédkórház sürgősségi osztályának korábbi vezetőjét. Zacher az Indexnek azt mondta, semmilyen mellékhatást nem tapasztalt a Pfizer-BioNTech oltása után.

Azt mondta,

elképesztő a sötétség az oltással kapcsolatban,

De szerinte nem is lehet mást várni, ha a kormány nem közöl megfelelő információt. Itthon a december 31-én délelőtt közölt adatok szerint 5110 egészségügyi dolgozó kapta meg az oltást. Első körben a dolgozók körülbelül 30 százaléka jelentkezett, de a számuk azóta egyre növekszik – mondta csütörtökön Müller Cecília.

Beszélt arról is, ha azt látják, hogy az egészségügyben már csökkent az igény, akkor tudják megkezdeni a szociális intézmények dolgozóinak és lakóinak oltását.

Az oltási rend nem ismert, Müller korábban azt ígérte, azt majd nyilvánosságra hozzák. Most annyit mondott, az “dinamikusan bővül”, a beérkező oltóanyag-mennyiségtől függően tudják bővíteni az oltás lehetőségét a további területeken. A vakcinainfo.gov.hu-n – vagy levélben – nagyjából 600 ezer ember jelezte, hogy kér majd oltást, azonban ez a korábbi nyilatkozatok alapján az oltás sorrendjét nem befolyásolja, és az sem egészen egyértelmű, hogy a jelzés nélkül hozzá lehet-e jutni az oltáshoz vagy sem. A miniszterelnök mindenesetre azt mondta, aki akar oltást, regisztráljon.

Hvg.hu

Kapcsolódó cikkek